Gazdaság
A rugalmas menetrend is része a Volánbusz modernizációjának
A társaság pénzügyi helyzete stabil, piaci működése eredményes, folyamatosan toborozzuk az új munkatársakat az utánpótlás biztosítása érdekében – mondta Dávid Ilona cégvezető

– Mit lehet tudni az országos közlekedési tarifaszövetségről? Hogyan működne mindez a gyakorlatban, és mi lenne ebben a Volánbusz szerepe?
– Fónagy János kötöttpályás és nem kötöttpályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztos úr vezetésével megalakult egy munkacsoport, amelynek az a feladata, hogy régiónként és vasútvonalanként feltérképezze, hogy hol melyik közlekedési mód az optimális. A vizsgálat során alapvető szempont, hogy minden utast a lehető legmagasabb komfort biztosításával kell eljuttatni a kívánt célállomásra. Ez azt jelenti, hogy ahol a közúti közlekedés az előnyösebb, ott az autóbuszos szolgáltatást, ahol pedig a vasúti, ott a vonatos eljutást kell támogatni. Emellett az új, egységes jegyrendszer kialakítása is folyamatban van.
– A Volánbusz működési területén mennyire összehangoltak a menetrendek a vasúttal, illetve a többi Volán-társasággal?
– A vállalat a közlekedési központokkal, a társszolgáltatókkal folyamatosan együttműködik a csatlakozó forgalom biztosítása érdekében. Ennek megfelelően járataink közlekedését mindig hozzáigazítjuk az év közben kiadott módosításokhoz, illetve a vágányzári menetrendekhez.
– Mennyire jellemző a Volánbusz esetében a párhuzamos közlekedés a vasúttal, leginkább a távolsági közlekedésben, és miben kívánnak változtatni?
– Fontos megemlíteni, hogy 3200 településből nyolcszáz érhető el vasúttal. Jelenleg 364 helyen biztosítjuk a vasút csatlakozását, de céljaink között szerepel a kötöttpályás átszállási lehetőségek bővítése. A Volánbusz és a közlekedési központok távolsági járatainak döntő többsége olyan viszonylatokon közlekedik, amelyeken vonatok egyáltalán nem járnak, vagy a közútinál sokkal kedvezőtlenebb szolgáltatást nyújtanak. Emellett néhány viszonylat esetében az autóbuszok kiegészítik a meglévő vasúti kapacitásokat. Budapest elővárosában – a fővárosi bevezető utakon tapasztalható egyre növekvő forgalomra és az ebből eredő torlódásokra tekintettel – folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a jelenleginél kedvezőbb szolgáltatást tesznek lehetővé az utasok számára. Ebben nagy előnyünk, hogy rugalmasan tudunk reagálni a kialakult változásokra. Legutóbb például Nagytarcsáról indítottunk új, Rákoscsabán vasúti kapcsolatot biztosító járatokat. De ide sorolhatók a H6-os ráckevei HÉV-hez csatlakozó új járatok is, amelyeket az M0-s autóúton a felújítás miatt kialakult torlódások csökkentése érdekében indítottunk.
– Mennyi autóbuszt üzemeltet a Volánbusz Zrt., ezek milyen korúak, és milyen a műszaki színvonaluk?
– A Volánbusz, valamint a regionális közlekedési központok évente több mint 18,5 millió járatot indítanak, amelyek 423 millió kilométer tesznek meg, és több mint 708 millió utast szállítanak. Ezt a forgalmat csaknem hétezer autóbusszal bonyolítjuk le. Járműveink átlagéletkora jelenleg meghaladja a tíz évet, de az új autóbusz-beszerzésekkel folyamatosan fiatalítjuk a járműparkunkat.
– Milyen ütemben és mely viszonylatokon tervezik a felújításokat?
– A VolánBuszpark cég három eredményes, 17 milliárd forintot meghaladó értékű autóbusz-beszerzést bonyolított le, aminek köszönhetően összesen 201 modern, a mai kor elvárásait is kielégítő jármű áll ütemezetten forgalomba 2019. április végéig a cégnél és a közlekedési központoknál. A szolgáltatási színvonal további növelése érdekében a terveink szerint hamarosan újabb korszerű buszok beszerzésére kerül sor.
– A nemzetközi forgalomban milyen piacokat céloznak meg, és mennyire versenyképes a Volánbusz?
– Társaságunk nemzetközi tevékenysége a FlixBus márkanév alatt működő, nemzetközi menetrend szerinti autóbuszjáratokra koncentrálódik. A FlixBus két évvel ezelőtt lépett a magyar piacra. A két cég közötti kooperáció alapján a piackutatást és a hálózatfejlesztést, valamint a közlekedés szervezését a partnerünk végzi, a Volánbusz feladata pedig a Magyarországot érintő nemzetközi járatok egy részének üzemeltetése.
– Milyen évet zártak gazdaságilag? Mennyien dolgoznak a cégnél, és várható-e változás a létszámban?
– A társaságok pénzügyi helyzete stabil, piaci működésük eredményes. Jelenleg 17 500 ember dolgozik a Volánbusznál és a közlekedési központoknál. A busztársaságok számára is nagy kihívás a megfelelő munkaerő megszerzése, folyamatosan toborozzuk az új munkatársakat. Leginkább autóbusz-vezető, -szerelő, autóvillamossági szerelő, pénztáros és karosszérialakatos kollégák jelentkezését várjuk.
– Elnökként továbbra is a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-t vezeti. Hogyan tudja összeegyeztetni a két feladatot?
– Ahogyan eddig is. Az új megbízatásommal azonban egyszerre van rálátásom és befolyásom a közúti és a vasúti közlekedésre, azok alakítására. Ez abból a szempontból rendkívül fontos, hogy a kormány elkötelezett az egységes közösségi közlekedési rendszer létrehozása mellett.
Kényelmes autóbuszok országszerte
Az autóbuszbeszerzés révén 31 emelt komfortfokozatú MAN Neoplan Tourliner busz kerül a flottába, 16 a Dél-dunántúli, az Északnyugat-magyarországi és a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ viszonylatain közlekedik, 15 pedig a Volánbusz flottájába kerül. Utóbbiak a főváros, valamint Salgótarján, Makó, Zalaegerszeg, Siklós, Gyula, Mohács és Harkány között biztosítják a kapcsolatot. Hazai gyártmányként 120 Credo 02 Econell busszal is bővül a flotta. Ezekből száz jármű szintén a Volánbusz flottájába kerül, amelyekkel Vác és Gödöllő térségében találkozhatnak az utasok, húsz pedig a Dél-alföldi Közlekedési Központ területén áll forgalomba Baja, Kecskemét, Békéscsaba és Szeged környékén. A 2019 első fél évében érkező ötven Mercedes-Benz Conecto autóbusz a regionális közlekedési társaságok járműállományát erősíti.
(PGI)