Gazdaság

A monetáris szigorítás hírére erősödik a forint

A Magyar Nemzeti Banknak sikerült egy nagyot belelöknie a biliárdgolyók közé, a piac most arra számít, hogy változtat eddigi laza politikáján – mondta Virovácz Péter elemző

A jegybanki monetáris politika szigorításának hírére rövid idő alatt elkezdett erősödni a forint. Kedvező, hogy enyhülnek a feszültségek a világgazdaságban.

forint 20190119
A forint euróval szembeni jegyzése 318 alá csökkent tegnap, ami héthavi rekord (Fotó: Hegedüs Róbert)

Erősödésnek indult a forint a devizapiacon, és leginkább a jegybanki kommunikáción múlik, hogy a jelenlegi szintet mennyire lehet tartani – nyilatkozta lapunknak Németh Dávid, a K & H Bank vezető elemzője. A forint euróval szembeni tegnapi jegyzése a 317,85-ös szinten is járt, ami héthavi rekord, egyben jelentős előrelépés a keddi 323-as értékhez képest. Mint ismert, e héten kedden közölte a Központi Statisztikai Hivatal, hogy a decemberi maginfláció 2,8 százalékra növekedett 2,6 százalékról. Szerdán Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy bécsi fórumon kijelentette, hogy küszöbön áll a jegybank monetáris szigorítása, így egy fontos akadály hárult el a forint erősödése elől. Az elmúlt években ugyanis a jegybank extrém laza monetáris politikája melletti elkötelezettség volt az egyik legfontosabb, a forintgyengülés irányába ható erő. Németh Dávid közölte: nincs ugyan aggodalom, de a piac már régóta azt várja, hogy a jegybank szigorítson a monetáris politikáján. Ez leginkább a kamatfolyosó növelését, azaz a jelenlegi 0,9 százalékos alapkamat és a mínusz 15 százalékos egynapos betéti kamat növelését jelenti. Valószínű ugyanakkor, hogy a forint árfolyama megáll a 318–319-es sávban, arra viszont kevés az esély, hogy a jegybank engedné 310-ig erősödni. A hullámzás már ezt megelőzően is megfigyelhető volt, hiszen például 2018 augusztusában 330-ról 319-re erősödött a forint.

Abban az esetben, ha a jegybank szigorít, jelentős forinterősödés indulhat el. A másik lényeges tényező – tette hozzá Németh Dávid –, ami a forint pozícióját erősíti, hogy tavaly novemberben és decemberben mintegy nyolcszázmillió eurónyi támogatás érkezett az Európai Unió­tól. Ezért a jelentős tételért a magyar állam forintot kap, azaz az ilyen mértékű eladás erősítheti a forintot. Jól alakulnak ugyanakkor a világgazdasági események, ami nemcsak a forintra, de a régiós devizákra is kedvezően hat. Emellett könnyen elképzelhető, hogy enyhülnek a kontinentális feszültségek, és az Amerikai Egyesült Államok visszavonja a kereskedelmi szankciókat. Ebben az esetben a feltörekvő országok devizái érdemben erősödnek, hiszen nem kell tartani kereskedelmi és világgazdasági konfliktusoktól. Pozitív hír az is Európában, hogy az olasz kormány jóváhagyta a szigorúbb költségvetést, így csökkennek a feszültségek az unióval.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy az MNB-nek sikerült belöknie egy nagyot a biliárd­golyók közé a monetáris szigorítás meglebegtetésével, amire senki nem számított. Ez nagyjából annyit jelent, hogy sikerül leépíteni azt a 2500 milliárd forintnyi shortpozíciót, amit a forint gyengítésére épített a piac. Azaz most a piaci szereplők forintot vesznek, mind több eurót hajlandók érte adni, és ez erősíti a nemzeti fizetőeszközt. Közölte: arra lehet számítani, hogy az első negyedévben a maginfláció tényleg átlépi a három százalékot, így márciusban a jegybank ténylegesen bejelentheti a monetáris politika szigorítását.