Gazdaság

A magyarok harmada optimistán tekint előre

A felmérés szerint a sajátunk mellett egyre kedvezőbbnek ítéljük meg az ország pénzügyi helyzetét is, illetve mi félünk legkevésbé az állásunk elvesztésétől

Egyre optimistábban tekintenek a magyarok anyagi helyzetükre a Provident kutatása szerint. A Központi Statisztikai Hivatal pedig átfogó, országos felmérésben a háztartások pénzügyi helyzetét kezdi vizsgálni októberben.

A magyarok harmincöt százaléka számít javulásra költségvetése terén a következő egy évben a Provident Pénzügyi Zrt. nemzetközi kutatása szerint, amelyet a hitelközvetítő anyavállalatával, az International Personal Finance (IPF) nevű céggel és a GfK kutató közreműködésével készített. Tavaly ez a szám még csak harminc százalék körül volt, vagyis a magyarok az idén már optimistábban látják a saját anyagi helyzetüket. A négy európai országban, ahol a kutatást elvégezték – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Románia – összességében a megkérdezettek negyvenöt százaléka tekintett pozitívan a jövőre a saját anyagi helyzetét nézve. A kutatás során azt is vizsgálták, hogy a lakosság hogyan vélekedik hazája gazdasági kilátásairól. A magyar válaszadók határozottan pozitívabban látják az ország jövőjét, mint egy vagy két évvel ezelőtt. Az idei felmérés alapján a megkérdezettek húsz százaléka szerint javulni fog Magyarország gazdasági helyzete, míg 2015-ben csak tizenöt százalékuk számított erre. A négy európai országban összességé­ben a megkérdezettek huszonnyolc százaléka vár pozitív változást saját országa gazdasági helyzetében, ami szintén javuló tendencia.

A vizsgált országok közül legkevésbé Magyarországon aggódnak állásuk esetleges elvesztése miatt az emberek, a megkérdezettek hat százaléka tart a munkanélküliségtől, míg a négy európai ország átlagos adata nyolc százalék.

Októberben készül még egy felmérés, amely egész Európában vizsgálja a háztartások pénzügyeit, jövedelmi helyzetét, fogyasztási és megtakarítási szokásait – mondta Janák Katalin, a Központi Statisztikai Hivatal életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának főosztályvezetője. Hozzátette, hogy a Miből élünk? elnevezésű felmérés során az ország 345 településén mintegy tizenötezer háztartást kérdeznek meg október 2. és december 15. között. A főosztályvezető beszélt arról is, hogy a korábban végzett kutatás szerint a háztartások kilencven százaléka rendelkezett 2014-ben ingatlannal, amely európai összehasonlításban is magasnak számít. A háztartások nyolcvanegy százalékának volt folyószámlája.