Gazdaság
A legtöbb médiumban nőttek a reklámcélú költések
Stagnáló állami kiadások
Elmondta, hogy a 2015 óta folyamatos növekedés üteme kissé mérséklődött tavaly, hiszen 2016-ban és 2017-ben is meghaladta a tizenegy százalékot, összértéke ráadásul még nem haladta meg a válság előtti szintet. A visszaesés a vezető szerint elsősorban az állami reklámkiadások stagnálása miatt következett be a növekvő reklámkiadásokon belül, a piaci reklámkiadások viszont nőttek. Hazánkban a reklámköltések összege régiós összehasonlításban és világviszonylatban is alacsony, az amerikai 1,2 százaléknyi bruttó hazai termék aránynak csak a felét éri el, miközben a nemzetközi tapasztalatok szerint minden reklámra költött összeg sokszoros növekedést eredményez. A tavalyi adatok szerint 2018-ban Magyarországon a növekedés mérséklődése ellenére is minden médiumban nőttek a reklámcélú költések, köszönhetően a 2017. évihez képest majdnem húszmilliárd forintnyi bővülésnek. A legnagyobb részesedést elérő netes reklámok a tavalyelőtti 31,71 százalék után tavaly 33,57 százalékot értek el.