Gazdaság
A lakossági fogyasztás húzóerő lehet
A gazdaság húzóerejét 2015-ben a magánfogyasztás veheti át a bruttó keresetek 3,5 százalék körüli emelkedéséből és a foglalkoztatás enyhe növekedéséből eredően. A Kopint-Tárki a háztartások fogyasztásának a GDP növekedésével csaknem azonos, 3–3,5 százalékos növekedését jelzi előre – adta hírül a távirati iroda. A kutatóintézet az idén nulla körüli éves átlagos inflációra számít, decemberre azonban az éves áremelkedés mértéke meghaladhatja a két százalékot, 2016-ban pedig 2,3 százalékra gyorsulhat az infláció. A jegybanki alapkamat várhatóan 1,5 százalékig csökken.
Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója kifejtette, hogy tavaly a reálkereset rendkívüli mértékben, nyolc százalékkal nőtt, ennek ellenére a háztartások fogyasztási kiadásai 1,7 százalékkal bővültek. Idén ebben változás várható, amit a kiskereskedelmi forgalom bővülése mellett alátámaszt az is, hogy az év elején is nőttek a nominális keresetek, és az idén további elkölthető forrást jelent a lakosság számára a banki elszámolásból várható mintegy százmilliárd forint. Ugyanakkor nem lehet még látni, hogy a vasárnapi zárva tartás mennyire veti vissza a kiskereskedelem és főleg a vendéglátás forgalmának bővülését. A pénzügyi szektorban tapasztalt csődök és brókerbotrányok szintén megrendíthetik a bizalmat, a pénzügyi óvatosság negatív hatással lehet a fogyasztásra is.