Gazdaság
A lakásszektoron a piac szeme
Hétindító. A napokban kiderül, kitartott-e a vendéglátásban a meleg ősz miatti lendület
Ma közli a külkereskedelmi termékforgalom augusztusi részletes adatait második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az október 9-én kiadott első becslés szerint idén augusztusban az export euróban számított értéke alig 0,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva a júliusi 11,4 százalékos kiugró teljesítményt követően.
Holnap teszi közzé a lakásépítések és építési engedélyek első három negyedévi adatait a KSH. Az első fél évben 6517 új lakás épült, 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Szerdán ismertetik a kiskereskedelem szeptemberi adatait első becslések alapján.
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 6,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 6,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Csütörtökön hozzák nyilvánosságra a szeptemberi ipari termelési adatokat. Szintén ezen a napon publikálják az októberi fogyasztói árindexet. Pénteken ismerteti a KSH a kereskedelmi szálláshelyek szeptemberi forgalmi adatait. Augusztusban a külföldi vendégek száma 2,7 százalékkal emelkedett, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma viszont 0,2 százalékkal csökkent. Szintén aznap közli az államháztartás központi alrendszerének első tíz havi előzetes adatait a Pénzügyminisztérium.