Gazdaság

A lakáspiac hosszú válság után élénkül

A kedvező makrogazdasági környezet azt vetíti előre, hogy továbbra is kedvezően alakul a gazdasági helyzet, és ez jótékonyan hat az építőiparra, ezen belül a lakásépítésekre – közölte tegnap Gódi Attila, a Mediterrán Tetőcserépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

Mint elmondta, reményeik szerint az építőiparban véget ért a válság, ezt mutatja, hogy tavaly 15 százalékkal nőtt a lakásépítések száma a megelőző évhez képest. Ez ugyanakkor még mindig nagyon alacsony szint, hiszen tíz éven belül leginkább a gazdasági válságból adódóan negyvennégyezerről hétezerre csökkent az új lakásépítések száma hazánkban. Tavaly 9600 lakásra adtak ki a hatóságok építési engedélyt, és 8300 épült fel. A családi kisvállalkozásként induló, száz százalékban magyar tulajdonú Mediterrán jelenleg a betoncserépgyártásban a térség meghatározó nemzetközi vállalata lett, és ezen a területen piacvezető Magyarországon.

A Központi Statisztikai Hivatal 2014-es adatai szerint az új lakóépületek esetében a vásárlók 53 százaléka használt betoncserepet. Az új lakásépítéseket egyre inkább kiváltja hazánkban a felújítás, és ez a közeljövőben is így marad. Mint azt az ügyvezető elmondta, bár nagy volt a kockázata, a cég a legjelentősebb beruházásait éppen a válság éveiben végezte, ennek egyik eredménye, hogy a Baranya megyei Bólyban működik Európa legmodernebb cserépgyára. Ezzel együtt az árbevétel hatvan százalékát továbbra is az export adja, a földrajzi közelségből adódóan a szomszédos országok a legjelentősebb felvevőpiacok.