Gazdaság
A következő évi a munkából élők büdzséje
Az adótörvények is az országgyűlés elé kerülnek
Varga Mihály elmondta: 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel terveznek, azzal, hogy a háztartások fogyasztása 4,6 százalékkal növekedhet jövőre. A tavaly megkötött hatéves bérmegállapodásnak is köszönhetően 8,8 százalékos bruttó bérnövekedés várható, az idei év után a minimálbér és a garantált bérminimum jövőre is 8 és 12 százalékkal nő. A miniszter hangsúlyozta, szeretnék, ha minden területre legalább annyi támogatás jutna, mint az idén, sőt átlagban mintegy öt-hat százalékkal többet tudnak költeni egészségügyre, oktatásra, kultúrára, közbiztonságra és más területekre.
A költségvetéssel párhuzamosan az adótörvényeket is benyújtják a parlamentnek – folytatta. A legfontosabb módosítások közül kiemelte, hogy jövőre 27-ről öt százalékra csökken a halhús áfája, tovább csökken az éttermi szolgáltatások áfája és az internetszolgáltatások áfája, és tovább emelkedik a kétgyermekes családok adókedvezménye. Varga Mihály kitért arra: a kisüzemi sörfőzdéknek lehetővé kívánják tenni, hogy az évi nyolcezer hektoliter helyett kétszázezerig csak a jövedéki adó felét kelljen megfizetniük.