Gazdaság

A kereszt levétele nem etikus

Profit és a célközönség elérése volt az indok – vélik reklámosok

Továbbra is lehet kapni a kereszt nélküli termékeket a Lidlben. Az áruházlánc azt nyilatkozta: nem akarták megbántani a keresztény embereket.

Jogilag nem, de etikailag problémás egy vallási szimbólum eltüntetése egy termékről – nyilatkozta lapunknak egy neve elhallgatását kérő reklámügynökség alkalmazottja. A szakember elmondta, egy ilyen kampánynál azt vizsgálják, hogyan tudnak egy terméket minél több vásárlónak értékesíteni. A Lidl korábban reklámozott apácákkal is az erősen katolikus Írországban. Azt kizártnak tartja, hogy szándékosságról volt szó, inkább csak a cég nem számolt a következményekkel.

Mint arról lapunk korábban beszámolt, Magyarországra is került az áruházlánc azon joghurtkészítményeiből és egyéb termékeiből, amelynek csomagolásán kiretusálták a keresztet az egyik leghíresebb görög ortodox templom, a Szantorini szigetén álló Anasztaszisz kupolái­ról. A Lidl a minap azt nyilatkozta: a kereszténység jelképét a diverzitás jegyében tüntették el, hogy semmilyen hitű vásárlójukat ne sértsék meg. Erről kérdeztük Nacsa Lőrincet, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági tagozatának elnökét. A politikus elmondta, az eset beleillik abba a sorba, amely az utóbbi időben tapasztalható. Felelevenítette, amikor egy légiutas-kísérőnek le kellett vennie a keresztet a nyakáról, mert ez zavarta a más vallású embereket. Véleménye szerint hiába hivatkozik a Lidl arra, hogy semlegesek kívánnak maradni vallási tekintetben, ha ezzel pont a keresztényeket sértik meg. „Lássuk a tetteket, ha visszakerül a kereszt, és a régi, retusált termék eltűnik a polcokról, vagy átcsomagolják, akkor tekinthető őszintének a megbánás” – zárta gondolatait Nacsa Lőrinc.

Megkerestük az élelmiszerláncot, hogy mit kívánnak tenni e termékekkel, ám lapzártánkig nem érkezett válasz. A vállalat korábban már elnézést kért, és hangsúlyozta, hogy a jövőbeli reklám- és marketingkampányaiban figyelembe veszik az aktuális tapasztalatokat a csomagolás tekintetében.