Gazdaság

A karácsony mindig jót tesz a forgalomnak

A bérkiáramlás növeli a lakosság jövedelmét

Az emelkedő lakossági jövedelem révén a kiskereskedelmi forgalomban is kedvezőek a változások. A javuló életszínvonal következtében negyvenedik hónapja növekszik a lakossági fogyasztás Magyarországon.

A kiskereskedelmi forgalom a karácsonyi vásárlási időszakban, illetve a következő hónapokban és években is jelentősen emelkedik – mondta tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva az M1 aktuális csatornán. Marczinkó Zoltán közölte: a következő években a kiskereskedelmi forgalomban tapasztalható növekedés annak a bérmegállapodásnak köszönhető, amelyet a kormány a szociális partnerekkel kötött. A megállapodás következtében elinduló bérkiáramlás jelentősen gyarapítja a háztartásoknál maradó jövedelem nagyságát, amelynek a jelentős részét a lakosság további fogyasztási kiadásokra, ezen belül is kiskereskedelmi forgalmi kiadásokra fordítja majd.

A KSH szerint októberben 2,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben másfél, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 4,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,2 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. Az év első tíz hónapjában a forgalom volumene 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A kiskereskedelmi forgalom 2013 júliusa óta, negyven hónapja növekedett, ám a januári 1,7 százalékos emelkedés óta az októberi volt a legalacsonyabb bővülés, leginkább az élelmiszerek és az üzemanyagok esetében.


Nem csak egy-egy terület gyengélkedik

5 perces interjú: Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője

– Csökkent októberben a vásárlási kedv, vajon mi áll a háttérben?

– A kiskereskedelmi forgalom dinamikája hosszú idő után újra negatív meglepetést okozott, hiszen októberben csupán 2,6 százalékos volt a teljesítmény. Ez a gyenge adat némiképp visszahúzta az eddigi erős, 2016-os teljesítményt, így az idei év első tíz hónapját tekintve 4,8 százalékkal bővült az ágazat értékesítési volumene.

– Mit lehet tudni a részletekről?

– Még az igazán fontos részleteket nem látjuk, de az előzetes adatokból az kiderül, hogy nemcsak egy-egy terület gyengélkedett, hanem általánosságban csökkent a vásárlói kedv. Az élelmiszer-kiskereskedelem területén az idei év második legrosszabb növekedési ütemét regisztrálták. Míg a nem élelmiszer- és az üzemanyag-kereskedelem esetén idén még nem volt ilyen gyenge a növekedési adat. Az utóbbi esetében vélhetően az üzemanyagárak emelkedése játszhatott meghatározó szerepet, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelem tekintetében a tavalyi magas bázist érdemes említeni.

– Mi lesz így a növekedéssel?

– A negyedik negyedéves gazdasági teljesítményre vonatkozó első adat kedvezőtlen lett, és amennyiben a héten megjelenő ipari teljesítményről szóló adat is gyengélkedésre utal, akkor könnyen lehet, hogy alacsonyabb sebességben ragad a gazdaság az év utolsó hónapjaiban. Messzemenő következtetéseket persze nem érdemes levonni egy adatból, ám ez alátámasztja az ING jelenleg pesszimistának tűnő, 1,9 százalékos negyedik negyedéves GDP-előrejelzését. (SZCS)