Gazdaság
A jól képzett szakembereké lehet a jövő
Növelni kell az ország versenyképességét, bővíteni a minőségi foglalkoztatást a cégek erősítésén túl

Az idén ötödik alkalommal vett részt hazánk a szakmák Európa-bajnokságán, ahol tizennégy versenyszámban tizenhat versenyző képviselte az országot. A magyar csapat az erős nemzetközi mezőnyben két ezüst- és négy bronzérmet szerzett. A versenyzők átlagon felüli teljesítményükkel most is bizonyították, hogy a magyar szakemberek Európa élvonalába tartoznak, ugyanis a huszonnyolc részt vevő ország közül Magyarország az átlagpontok alapján az ötödik helyen végzett.
Varga Mihály közölte: a fejlett ipari országok közötti versenyben csak akkor állhatjuk meg helyünket, ha képesek vagyunk a legújabb ismeretek felhasználására, a legmodernebb eljárások alkalmazására. Mint mondta, növelni kell az ország versenyképességét, bővíteni a minőségi foglalkoztatást, és meg kell erősíteni a magyar vállalkozásokat. Az elérendő célokhoz a magasan képzett szakemberek mellett magas hozzáadott értéket előállítani képes vállalkozások is kellenek – tette hozzá. Kiemelte: a magyar gazdaság teljesítménye a 2013-as növekedési fordulat óta minden évben három százalék felett nőtt, az államháztartás helyzete évek óta kedvezően alakul, a munkaerőpiac pedig folyamatosan élénkül, s ezt elsősorban a versenyszektornak köszönhetjük. Hozzátette: a novemberi, hatéves bérmegállapodás már annak az új gazdaságpolitikának a kiindulópontja, amely nem pusztán a bérek emeléséről, hanem a hatékonyságot és a versenyképességet növelő lépésekről szól. Hat év alatt negyven százalékkal emelkedhetnek a reálkeresetek Magyarországon, ami az életszínvonal további emelkedését jelentheti, s ezzel megkezdtük a felzárkózást az uniós bérekhez. Varga elmondta: a következő években a béremeléseket a kormány a munkáltatói adóterhek csökkentésével is támogatja.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a rendezvényen hangsúlyozta: a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének középtávon nyertese lesz hazánk, a bérfelzárkózás a hatéves bérmegállapodással kezdetét veszi. Kiemelte, hogy a rendszerváltó országok közül Magyarország rendezheti meg először az EuroSkills versenyt 2018-ban, ami nagyon fontos lesz az ország számára. Parragh László az elismerések átadásán leszögezte: a szakképzésnek még soha nem volt ilyen jelentős szerepe a világban, mint napjainkban, ezért célunk, hogy a hazai szakképzést is a világ élvonalába emeljük.