Gazdaság

A hitel nagyrészt felújításra megy

Vállalja az ügyfél a maximális befizetést, hogy kihasználhassa a támogatást

Jelentős növekedésről számoltak be a magyarországi lakás-takarékpénztárak, tavaly az új szerződéses összeg és a hitelkihelyezés is bővült, és az idén is növekedést terveznek mindkét területen.

Az OTP Lakástakarék ügyfelei tavaly 107 ezer új szerződést kötöttek, 510 milliárd forint értékben. A szerződésmódosításokból további 27 milliárd forint származott – az ügyfelek jellemzően a futamidőt hosszabbították meg, vagy növelték a havi befizetés összegét –, így az éves teljesítmény 537 milliárd forint lett, ami 23 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az ügyfeleknek tavaly majd százmilliárd forintot fizettek ki megtakarítás és hitel formájában, amiben nagy szerepe volt az áthidaló kölcsön konstrukciónak – tájékoztatta a lakás-takarékpénztár a távirati irodát.

A Fundamenta-Lakáskassza 2015-höz képest ötödével több lakás-takarékpénztári szerződést kötött tavaly, és az előző évi 89 milliárd forinttal szemben 101 milliárd forint új lakáshitelt helyezett ki. A társaság 2016 végén 730 ezer ügyfélszerződést kezelt, a szerződéses összeg csaknem 2500 milliárd forintot tett ki. Az ügyfélbefizetések az előző évi 123 milliárdról 2016-ban 137 milliárd forintra, az ügyfélkifizetések pedig 175 milliárdról 194 milliárd forintra emelkedtek. A hitelállomány egy év alatt 24 százalékkal, 228 milliárdról 283 milliárd forintra nőtt. Az Erste Lakástakarék 2016-ban 135 milliárd forint értékben kötött új szerződéseket, ami 68 százalékos növekedésnek felel meg az előző évihez képest – közölték. Az Aegon LTP 2016-ban csaknem 16 ezer szerződést kötött, 56 milliárd forint szerződéses összeggel. A lakástakaréknak jelenleg negyvenezer ügyfele van, 132 milliárd forint szerződéses összeggel.

A leggyakoribb felhasználási cél a kifizetéseknél az Erste Lakástakaréknál továbbra is a lakásfelújítás és -korszerűsítés volt, emellett a lakásvásárlás, hitelkiváltás is egyre jelentősebb arányt képvisel. Az OTP Lakástakaréknál majdnem minden második forintot felújításra és korszerűsítésre fordítottak az ügyfelek, és népszerű lakáscél volt az ingatlanvásárlás, illetve a korábban felvett hitelek kiváltása is. A Fundamenta-hiteleket tavaly 69 százalékban lakásvásárlásra használták fel, az építési célú hitelek aránya hat százalék, míg a felújításiaké 16 százalék, a hitelkiváltásoké kilenc százalék volt. A lakás-takarékpénztárak tapasztalatai szerint az ügyfelek egyre inkább a leghosszabb megtakarítási idejű módozatot választják, és vállalják a maximális havi húszezer forintos befizetést annak érdekében, hogy teljesen kihasználhassák az állami támogatást. Az OTP Lakástakaréknál az átlagos havi betét összege meghaladja a 17 ezer forintot, a kötések ötöde pedig úgynevezett családi kötés volt, azaz egy háztartáson belül legalább két szerződést kötöttek, megtöbbszörözve a szerződések után járó állami támogatás összegét.

A Fundamenta-Lakáskasszánál az ügyfelek tavaly az előző évinél tíz százalékkal magasabb szerződéses összeget választottak, amelynek átlagos összege több mint négymillió forintra emelkedett. Az ügyfelek egyharmada már a hosszabb távú öngondoskodást választja, sokszor gyermeke részére köt szerződést. Az új ügyfelek csaknem hetven százaléka kihasználja a maximális, évi 72 ezer forintos állami támogatást, és a havi húszezer forintos megtakarítást választja. A lakástakarékok növekedést terveznek 2017-re is. Az OTP Lakástakarék szerint az idén is bővül a piac, de a növekedés nem gyorsul tovább látványosan.