Gazdaság

A forint is erősödött a brit választások hatására

Beszakadt a font a konzervatívok szereplésére, szakértők szerint elhúzódhatnaka Brexit-tárgyalások, kedvezőtlen pénzügyi mutatókat publikáltak

Elveszítették korábbi abszolút fölényüket a Theresa May vezette konzervatívok. A brit választások eredményére a tőzsdék is élénken reagáltak.

font 20170609
Beszakadt a font a brit választások eredményére, tegnap korrigált az árfolyam (Fotó: Reuters - Dado Ruvic)

Valósággal megrázta a piacokat a hivatalban lévő brit Konzervatív Párt abszolút többségének elvesztése az előre hozott választásokon, alig néhány nappal a Brexit-tárgyalások megkezdése előtt. A választás eredménye miatt elhúzódhat a kilépési folyamat. Egy-egy új, az Európai Unióval kötendő megállapodáshoz ugyanis szükség lesz a brit parlament döntésére, ezek pedig nem biztos, hogy olyan könnyen átmennek majd, mint a korábbi parlamenti arányokkal – mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Hozzátette, a Brexitet várhatóan az új felállásban is végig akarja majd vinni az új kormány, de egyelőre sok a bizonytalansági tényező.

A választási eredmények közzétételére beszakadt a font, 2,5 százalékos zuhanást szenvedett el, jelentősen veszített az értékéből a dollárral és az euróval szemben is, pénteken napközben valamelyest korrigált az árfolyam. Míg csütörtökön a font árfolyama 356 forint körül mozgott, péntek délelőtt 349 forint alá is csökkent, délutánra pedig stabilan beállt 350 forintra. Bár még korai mérleget vonni a választások közvetlen és közvetett hatásairól, az azonban tény, hogy a londoni FTSE 100 tőzsdeindex 24 ponttal, 0,32 százalékkal kezdte alacsonyabban a pénteki kereskedést 7426 ponton, azonban délutánra 0,5 százalékkal 7490 pontra erősödött. A többi európai vezető tőzsdeindex vegyes képet mutatott: a frankfurti DAX 0,4 százalékkal 12  761, a párizsi CAC40 0,3 százalékkal 5278 pontra hízott. Nem volt ilyen optimista a hangulat Milánóban és Madridban. Az FTSE MIB 0,15 százalékkal 21 011, 0,3 százalékkal az IBEX 35 10 919 pontra csúszott le.

Egyébként nemcsak a brit, hanem a jövő heti, franciaországi nemzetgyűlési választások is befolyásolhatják a befektetők döntéseit. Londonba visszatérve csalódásra adtak okot a brit statisztikai hivatal pénteki adatai is, amelyek szerint a vártnál kisebb mértékben emelkedett az ipari termelés – írta a távirati iroda. Az Egyesült Királyság ipari termelése havi szinten 0,2 százalékkal bővült áprilisban a márciusi 0,5 százalékos zsugorodást követően. Elemzők 0,8 százalékos áprilisi emelkedést vártak. Éves szinten 0,8 százalékkal visszaesett az ipari termelés áprilisban az előző hónapban regisztrált 1,4 százalékos bővülés után. Utoljára 2016 októberében mértek éves szinten csökkenést, szintén 0,8 százalékot. A feldolgozó- és az építőipari kibocsátás is elmaradt a várakozásoktól, előbbi havi szinten 0,9 százalék helyett csupán 0,2 százalékkal bővült az év negyedik hónapjában, éves szinten pedig stagnált, utóbbi havi szinten 1,6 százalékkal, éves szinten 0,6 százalékkal csökkent. Kérdés, hogy a Theresa May által vezetett kabinet meg tud-e birkózni a rá váró feladattal, és meg tudja-e szilárdítani a gazdaságot, mielőtt a britek kilépnének az unióból.