Gazdaság

A forgalom közelít a válság előtti szinthez

További erősödés volt tapasztalható a gépjárműpiacon novemberben is, az év első tizenegy hónapjában pedig mintegy húsz százalékkal több új személygépkocsit adtak el márkakereskedések, mint egy évvel korábban.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) tegnap azt közölte, hogy novemberben összesen 5901 személygépkocsit adtak el a kereskedők, tizenegy hónap alatt pedig 61 399 járművet. Az előbbi 19,2, míg utóbbi 20,1 százalékos növekedésnek felelt meg. Annak ellenére, hogy most már vannak versenyképes ajánlatok a piacon, finanszírozást elsősorban csak cégek vesznek igénybe.

A magánvásárlók továbbra is a használtautó-piacról elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része magánjellegű, csupán az áfa-visszaigénylés miatt kerül az adott autó ebbe a vásárlási körbe – közölte az MGE. Továbbra is jelentős motivációt jelent a kishaszonjárműveket vásárló vállalkozásokra a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja, így ez a piac az eladások esetében eléri a válság előtti 70-75 százalékos szintet. Ezt bizonyítja, hogy az első 11 havi 13 951-es értékesítés 40,7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Bár nem ilyen mértékben, de a nagyhaszonjármű-piacra is jó hatást tett a hitelprogram, éves szinten itt is 2,3 százalékos növekedés figyelhető meg a 4253 eladás esetében. Ugyanilyen szintű volt a változás az új autóbuszok piacán, itt 344 eladás történt. Motorkerékpárból 1797 fogyott, ami viszont visszaesést jelent az előző év eladásaihoz képest.