Gazdaság
A fesztiválozók leginkább a boltokban, valamint a vendéglátóipari egységekben költik el pénzükez
Kiugró sörfogyasztás

A fesztiválozók sokat költenek a boltokban, a pénzük nagyobb része azonban a vendéglátásban köt ki, a fesztiválterületek pedig eleve így rendezkednek be. Mint arról a Blokkk.com portál tegnap beszámolt, a legnagyobb nyári rendezvény, a Sziget Fesztivál hivatalos boltosa az Aldi, amely egy 375 négyzetméteres üzletegységben fogadta a vásárlókat. Idén a boltban harminckétezer vásárló fordult meg, ami nem tűnik soknak a félmillió feletti látogatószámhoz képest, de a közeli óbudai Auchan áruházban is szép számban vásároltak a szigetelők. Emellett a tapasztalatok azt mutatták, hogy a Sziget Fesztivál közelében is emelkedett a forgalom, és a többi nagyfesztivál látogatói is szorgosan költekeztek a boltokban. A legnépszerűbb fesztiválital egyébként a sör. A házirend szerint hőségriadó esetén vizet, ásványvizet a személyes szükségleteknek megfelelő mennyiségben lehet bevinni a rendezvény területére, egyébként egy darab, legfeljebb kettő és fél literes PET palackban lehet vizet vagy üdítőt becipelni. Tilos emellett élelmiszert vagy dohányterméket kereskedelmi mennyiségben bevinni a rendezvények területére. Élelmiszer esetében kereskedelmi mennyiségnek számít a személyes szükségletek kielégítéséhez szükséges áru. Dohánytermékeknél pedig a két karton cigarettát, tíz doboz szivarkát és tíz szál szivart meghaladó mennyiség.