Gazdaság

A duális szakképzésben a gazdasági fejlődés kulcsa

Tizenkilenc magyar versenyző húsz területen mérette meg magát a fiatal szakmunkások világversenyén, eredményeik a hazai oktatás színvonalát és a magyar gazdaságot igazolják

Bíznak a külföldi vállalatok hazánkban, a fiatal szakmabeliek pedig példát mutatnak a jövő generációinak. A WorldSkillsen tizenkilenc versenyszámban húsz magyar versenyző indult, a magyar fiatal szakmunkások egy bronzérmet és kilenc kiválósági érmet szereztek.

szakmunkások-vilagversenye
Varga Mihály szerint eredményeinkkel a hazai szakképzés jó hírét vittük a világba (Fotó: Ficsor Márton)

A piaci igényeket figyelembe vevő duális szakképzés kialakítása elengedhetetlen feltétele a magyar gazdaság hosszú távú, sikeres fejlődésének – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2017. évi WorldSkills verseny magyar résztvevőit köszöntő rendezvényen. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány folytatja a szakképzés korábban megkezdett átalakítását, tartalmi megújítását, és kiemelt figyelmet fordít a felnőttképzésre. Varga Mihály szerint a magyar csapat sikeres szereplése a World
Skills versenyen a magyar gazdaság, a hazai szakképzés jó hírét vitte a világba. Kitért arra, hogy Magyarország az elmúlt években figyelemreméltó gazdasági eredményeket ért el, a világ vezető vállalatai bővítik magyarországi termelésüket, és ide hozzák fejlesztési központjaikat. Visszajelzések szerint Magyarországon azért érdemes befektetni, mert földrajzi elhelyezkedése kedvező, jó az infrastruktúra, és a munkavállalók kreatívak. Varga Mihály példaként említette, hogy a napokban húszmilliárdos befektetéssel bővült a Nestlé büki gyára, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a növekedés hosszú távú fenntartásához elengedhetetlen a gazdaság és a tudás összekapcsolása. Parragh László a magyar csapat szereplését értékelve elmondta, a versenyzők eredményei egészséges gazdasági szerkezetet jeleznek, mert a jövőt képviselő szakmákban, illetve a hagyományos területeken egyaránt sikereket arattak. Az MKIK elnöke szólt arról, hogy a magyar közgondolkodásban egyre elfogadottabb a duális szakképzés, ugyanakkor szerinte a középfokú szakképzés és a felsőoktatás között lévő merev korlátokat le kell bontani, és a felnőttszakképzést is a piaci keresletnek megfelelően kell kialakítani. Az október 15-18. között Abu-Dzabiban megrendezett WorldSkillsen tizenkilenc versenyszámban húsz magyar versenyző indult, a magyar fiatal szakmunkások egy bronzérmet és kilenc kiválósági érmet szereztek. A szakmai kiválóságot és tehetséget mérő versenyen Varga Ákos nyert bronzérmet az IT hálózati rendszerüzemeltető kategóriában. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökinformatikus hallgatója lapunknak elmondta, hogy tapasztalt versenyzőként nagyon sok felkészülést kíván egy ilyen világszintű megmérettetésen való részvétel. Sokkal nagyobb a feszültség és a stressz, hiszen nemcsak magukat, szakmájukat, hanem egész Magyarországot is képviselik a hasonló eseményeken.