Gazdaság

A brókerbotrányokat akarják megelőzni az új szabályozással

Elejét kell venni, hogy a könyvelő hibájából bűnhődjenek a vállalkozások

Az adózási, számviteli szakemberek felügyeletét érintő szabályok kidolgozását a Nemzetgazdasági Minisztérium végzi majd, együttműködve az érintett szakmai szervezetek képviselőivel.

A szabályozás előkészítése már zajlik – közölte a távirati irodával Pankucsi Zoltán, a tárca adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára. Mint arról a Napi Gazdaság múlt héten beszámolt, a kormány új felügyeletet állítana fel az újabb bank- és brókerbotrányok megelőzéséért és az adócsalások megakadályozásáért. Pankucsi Zoltán kifejtette, hogy a felügyelet felállítását alapvetően három szempont indokolja, ezek közül az első a vállalkozások védelme. „Garantálni szeretnénk azt, hogy a pénzügyi szakemberektől mind szakmailag, mind etikailag megfelelő színvonalú szolgáltatást kapják a vállalkozások. Ne fordulhasson elő olyan, hogy a könyvelő, adótanácsadó vagy éppen a könyvvizsgáló felkészületlensége, hibája miatt részesüljenek szankcióban az adózók” – fogalmazott.

A költségvetési bevételek védelme érdekében is szükség van a változtatásra. Az önadózás rendszerét a könyvelők, adótanácsadók, adószakértők működtetik, ezért fontos, hogy csak megfelelően felkészült, tisztességes szakemberek segítsék a vállalkozásokat a könyvvezetés és az adózási kötelezettségek betartása során. Pankucsi Zoltán szerint a felügyelet felállítása az elmúlt időszak brókerbotrányaihoz hasonló visszaélések megakadályozásában is segíthet. A számviteli fegyelem az egyik legnagyobb biztosítéka annak, hogy a családok megtakarításai biztonságban legyenek.


Megoldódott a Széchenyi Lízing helyzete

A Magyar Nemzeti Bank a Széchenyi Lízing Zrt.-hez korábban kirendelt felügyeleti biztos visszavonásáról döntött, tekintve, hogy a pénzügyi intézmény tőkehelyzete és refinanszírozása rendeződött. A jegybank a biztos tavalyi kirendelését a jogszerű működés miatt látta szükségesnek.