Gazdaság
A Vitara modell is a jó hírünket öregbíti
Orbán Viktor szerint az a cél, hogy aki dolgozik, az boldogulni tudjon, egyedül a munka teremthet tartós jólétet Magyarországon

Erős, dinamikus és megbízható szövetséges a Suzuki, a japán vállalat itteni tevékenysége összefonódik az új magyar történelemmel. Munkát adtak akkor, amikor megroggyant a magyar gazdaság, ma pedig közvetlenül háromezer, beszállítói révén harmincezer embert foglalkoztat – mondta tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában. A miniszterelnök a japán gyár tulajdonosával, Osamu Suzukival együtt indította el hivatalosan az új Vitara modell sorozatgyártását. A kormányfő az ünnepségen kiemelte, cél, hogy aki dolgozik, az boldogulni tudjon, véleménye szerint egyedül a munka teremthet tartós jólétet. Hazánkban 2010 óta 455 ezerrel dolgoznak többen, mint azt megelőzően, a kormány célja, hogy 2018-ra elérjük a teljes foglalkoztatást. Tavaly sikerült meglepnünk egész Európát – tette hozzá – azzal, hogy három és fél százalékkal növekedett a magyar nemzeti össztermék, ami lényegesen meghaladta az uniós átlagot. Elmondta: a Suzukinak azért is hálásak lehetünk, mert elvitte jó hírünket Japánba, aminek az egyik eredménye azt lett, hogy három és fél milliárd dolláros befektetéssel a távol-keleti ország a legnagyobb ázsiai befektető Magyarországon, 149 cég működik itt, 25 ezer embert foglalkoztatva. Közölte, hogy az itteni fejlődést elősegítve reményei szerint hamarosan sikerül teljesíteni két vállalását a Suzuki felé: egyrészt három éven belül átadhatják a nehézgépjárművek közlekedésére alkalmas új komáromi Duna-hidat, másrészt 2018-ra gyorsforgalmi út épülhet Esztergom és az M1-es autópálya között. Utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy személy szerint is „óriási harcokat kell vívnia a kormányzati bürokráciával” a beruházás megvalósítása érdekében.
Osamu Suzuki elmondta, hogy az új Vitara modell csak Magyarországon készül, még Japánba is innen exportálják.
A gyár 1991 áprilisában kezdett működni, a Vitara a nyolcadik modell Magyarországon, és Esztergomban tavaly júliusban gördült le a két és fél milliomodik jármű. Ez azért is lényeges, mert a Magyar Suzuki fontos stratégiai pozíciót foglal el a termelési hálózatban, kapacitását tekintve az anyacég harmadik legnagyobb vállalata – tette hozzá.
Esztergomban idén hetvenezer Vitara készülhet, ehhez a gyár 74 magyar beszállító szolgáltatását veszi igénybe.