Gazdaság

A Tesla elektromos kamionjával ismerkedtek a Waberer’s vezetői

Közúti árufuvarozás

A Waberer’s vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat a múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.

A logisztikai cég szerdai közleménye szerint a Tesla fremonti központjában elektromos kamionok bevezetéséről tárgyaltak. A cég vezetői Európából elsőként próbálták ki a Tesla elektromos kamionját. A vezető innovációs vállalatokkal folytatott megbeszélések részeként a Paccar cégcsoporttal a fejlesztés alatt álló elektromos és önvezető járművekről tartott megbeszélést. A vállalat a Daf tehergépkocsik beszállítójaként a Waberer’s fontos partnere – tették hozzá a távirati iroda beszámolója szerint. Az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó Amazon két vezetőjével az európai szállítmányozásról és az innovációk felhasználási lehetőségeiről, az okos raktározásról és az önvezető járművekről is egyeztettek. Ide tartozik, hogy Németországban mintegy nyolcszáz Tesla S-tulajdonosnak kell visszafizetnie azt a négyezer eurós, mintegy 1,3 millió forintnyi kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie hatvanezer eurónál. A hatóság szerint nem lehet olyan Tesla S-t kapni, amelynek ára komfortcsomag nélkül is alacsonyabb a megszabott értékhatárnál. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt.