Gazdaság
A Mecsekben zsúfolt utakat újítanak fel
A polgármester a Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint közölte: a beruházás keretében új útburkolatot kap az északi városrész legfontosabb közlekedési tengelyét jelentő Angster József utca, a Surányi Miklós és a Magaslati út mintegy négy kilométer hosszúságú szakasza.
Csaknem ötszáz méter hosszú új összekötő út is épül, amely a Bálicsi útból kiindulva, a Rókus-dombot átszelve csatlakozik a Petőfi Sándor utca, az Alkotmány utca és a Kodály Zoltán utca találkozásánál lévő körforgalomhoz – tette hozzá. A fejlesztés szükségességére kitérve felidézte: régóta gondot jelent a városrészben élők számára a reggel és délután tapasztalható közlekedési zsúfoltság. Csizi Péter hangsúlyozta: az érintett szakaszok áteresztő pontjainak szélesítésével is járó beruházás egy éven belül befejeződhet.