Gazdaság
A Kínából érkező importáruk másfélszer annyi vámbevételt eredményeztek
Konténerforgalom
A forgalom növekedése a vámbevételeken is érzékelhető, a Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságnál – ahol a legtöbb Kínából érkező import- konténerárut vámkezelik – 2016 októberéig majdnem tízmilliárd forint vámbevétel keletkezett, 2017-ben ez a szám több mint 15 milliárd forintra emelkedett. Arról is beszámoltak, hogy idén májustól rendszeresen érkeznek közvetlen tehervonatok Xian és Changsha városából. A Kínával való közvetlen vasúti összeköttetésnek köszönhetően pedig november 27-én elindult tőlünk az első exportirányvonat Changshába. A konténerterminálok elsősorban a nagy európai kikötőkbe (például Hamburg, Koper, Pireusz) érkező árukat szállító irányvonatokat (nagy mennyiségű árut, több vasúti kocsin szállító közvetlen tehervonatokat) fogadják – olvasható a NAV közleményében.