Gazdaság
A Felső-Tiszán napelemes rendszert épít ki a vízügyi igazgatóság
Energiahatékonyság
A közlemény szerint a rendszert negyvenkét helyszínen építik ki, többek közt a nyíregyházi központi irodaházban, huszonhárom szivattyútelepen, tizenöt árvízvédelmi központban, de egy kisebb műhely és egy árvízkapu is benne van a fejlesztésben. A napelemekkel a működéséhez szükséges energiát kívánja megtermelni az igazgatóság. A központi irodaépület éves fogyasztása várhatóan 150 ezer kilowattóra lesz, ezt két, egymást kiegészítő rendszer termeli majd meg, a további helyszíneken ötven kilovolt amper csatlakozási teljesítmény alatti, háztartási méretű napelemes rendszerek kialakítása a cél. Szintén tegnapi az a hír, hogy kilenc településen negyven szelektív hulladékgyűjtő edényt helyeztek ki az idén a „Tiszta tó a Tisza-tó” környezetvédelmi projekt keretében, a tavaly kihelyezettekkel együtt így már mintegy száz szelektív hulladékgyűjtő található a Tisza-tó környékén.