Gazdaság

A Daimler-gyár nem tévesztette meg a hatóságot

A Daimler német autógyár átment a hazai szövetségi közlekedési felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) a dízelügyet követően elvégzett emissziósérték-vizsgálatain – mondta a Daimler vezérigazgatója a Welt am Sonntag című lapnak.

„Mi nem csalunk, mi nem manipuláltuk az emissziós értékeket” – jelentette ki a távirati iroda beszámolója szerint. A KBA novemberben jelentette be, hogy más autógyártóknál is mért magas emissziós értékeket, nem csak a Volkswagennél (VW).

A hatóság a VW dízelügyét követően több mint ötven modellt vizsgált be különböző autógyártóktól. A mérések esetenként magas kibocsátási értékeket mutattak különböző forgalmi helyzetekben és környezeti körülmények között – közölte akkor a KBA az érintett márkák és modellek részletezése nélkül, és arról sem adott tájékoztatást, milyen következtetéseket vont le a mérési eredményekből.

Autóipari vezetők a VW dízelügye kapcsán akkoriban óva intettek általánosító következtetések levonásától az autóipari ágazat egészére vonatkozóan. Azonban maguk a tesztelési eljárások is a bírálatok össztüzébe kerültek. A Daimler vezérigazgatója is „reálisabb, valóságközeli” teszteljárások bevezetését sürgette az interjú szerint. Nem megoldás a teszteredményeket eleve megkérdőjelezni és elítélni a gyártót – mondta, hangsúlyozva, hogy a tesztpadon mért eredmények csak egy szűk metszetét adják azoknak a körülményeknek, amelyeknek egy autó ki lehet téve. Olyan mérési eljárásokat kell bevezetni, amelyek a jelenleginél szélsőségesebb viszonyokat is figyelembe vesznek – tette hozzá.