Gazdaság

A BMW jelentősen erősíti Debrecent és környékét

Papp László: Kiemelt fontosságú, hogy a városban letelepedő cégek jól érezzék magukat, és minden feltétel biztosítva legyen ahhoz, hogy fejlődni tudjanak

A legfontosabb számomra, hogy Debrecen fejlődésével kiszámítható, stabil, anyagi biztonságot jelentő minőségi életet tudunk biztosítani a város a polgárainak – mondta a lapunknak adott exkluzív interjúban Papp László, a város polgármestere. Beszélt arról is, hogy a BMW-nek köszönhetően jelentős beszállítói növekedésre számítanak, ezáltal pedig a régió kis- és középvállalkozói szektorának számottevő fejlődésére.

Papp László 20180803
„A szolgáltatói szektor és az oktatás fejlődésével párhuzamosan a város lélekszáma is növekszik” (Fotó: Hegedüs Róbert)

A BMW debreceni beruházása igazolja, hogy jól mértük fel az Új Főnix Tervben meghatározott fejlesztésekkel, hogy milyen területeken kell erősíteni a város versenyképességét – mondta lapunknak Papp László, Debrecen polgármestere. Kijelentette, a 2022-ig tartó város- és gazdaságfejlesztési programot tavalyelőtt hirdették meg, emellett tavaly elkezdték kidolgozni a cívis város hosszú távú fejlesztési stratégiáját, a Debrecen 2050 programot. A beruházásnak köszönhetően pedig azt várja, hogy egy, az eddig elképzeltnél sokkal gyorsabb fejlődési folyamat zajlik majd Debrecenben a 2020-as években, amely lehetővé teszi, hogy a 2050-ig tervezett programmal 2030-ra elkészüljenek.

Egyértelmű realitása van annak, hogy a város gazdaságának minden szektora gyors növekedésnek indul – hívta fel a figyelmet a városvezető. A BMW-nek köszönhetően jelentős beszállítói növekedésre számít, ezáltal a régió kkv-szektorának jelentős fejlődésére is nagy esély van. Kiemelte, hogy erősödnek az ingatlanfejlesztések, a szállodaipar, általában véve a szolgáltatószektor. Ezzel párhuzamosan a város oktatási rendszere is jelentős minőségi és mennyiségi változáson megy majd keresztül, és minden bizonnyal a lakosság is növekszik majd. „Mindennek a középpontjában mégiscsak az ember áll. Ezért a legfontosabb számomra, hogy Debrecen fejlődésével kiszámítható, stabil, anyagi biztonságot jelentő minőségi életet tudunk biztosítani a város polgárainak” – hangsúlyozta Papp László.

Azon kérdésünkre, hogy egyes portálok szerint külföldi vendégmunkások érkeznek a városba, azt mondta: sem az Új Főnix Tervnek, sem általában véve a város gazdaságfejlesztési stratégiájának nem célja, hogy ukrán vagy más nemzetiségű embereknek hozzunk létre munkahelyeket a városban. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznának külföldiek Debrecenben, mint ahogy tanulnak is külföldiek, több mint ötezren a Debreceni Egyetemen. A kérdésre a válasz az oktatási stratégiánkban rejlik – jegyezte meg. Emlékeztetett, hogy 2014-ben, amikor a debreceniek polgármesterré választották, elmondta, ez az öt év a debreceni gazdaság megerősítéséről szól majd, mert minden további lépésnek ez lesz az alapja. Tudták, hogy az erős gazdaság csak jól képzett munkaerővel működik, és Debrecen ebben a tekintetben különösen erős alapokkal rendelkezik. A fővároson kívül nálunk működik a legnagyobb oktatási rendszer az országban – fűzte hozzá. A megyeszékhelyen több mint 72 ezer fiatal tanul, ők jelentik a munkaerőpiaci erőforrást. Papp László kiemelte, hogy amikor 2015-ben érzékelték a város iránt egyre erősödő üzleti bizalmat, meghirdették azt a programot, miszerint 2025-ig harminc százalékkal emelik a debreceni oktatási rendszerben tanuló diákok, hallgatók számát, mind a közép-, mind a felsőfokú oktatásban, elsősorban a város gazdasága számára fontos képzésekben. Mint mondta, minden területen érzékelhető az expanzió. Példaként említette, hogy ma több mint húsz százalékkal többen tanulnak a debreceni szakképzésben, mint 2015-ben. Nem kell mondanom, hogy olyan cégek, mint a BMW, a Continental, a ThyssenKrupp, FAG, Krones, National Instruments, Richter, TEVA, BT, ITSH, Flowserve milyen erős vonzerőt jelentenek a fiatalok körében, amikor iskolát és várost kell választani – sommázta.

A BMW beruházása rendkívül erősíti az Új Főnix Terv hatékonyságát, amelynek hat részterületéből kettőhöz szervesen kapcsolódik: a gazdaságfejlesztési és az oktatási területhez. A polgármester jelezte, hogy számukra kiemelt fontosságú, hogy a városban letelepedő cégek jól érezzék magukat és minden feltétel biztosítva legyen ahhoz, hogy fejlődni tudjanak. Többek között ezért alapították az önkormányzati szférában, ma már példaként emlegetett, EDC Város- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.-t 2015-ben. Kijelentette, hogy egy erősödő, növekvő város újabb és újabb lehetőségeket tud kínálni, de nagyon fontos, hogy megfelelő és reális célokat fogalmazzanak meg maguknak. Meggyőződése, hogy Debrecen lesz az ország és egyben az általuk jegyzett régió új és erős üzleti központja ez pedig mindenképp növekedéssel jár.


Bővítette termékportfólióját az Audi-gyár Győrben

Elindult az úgynevezett mild-hibrid technológiával készülő négyhengeres dízelmotorok sorozatgyártása az Audi Hungaria Zrt.-nél, ezzel a vállalat növelte motorgyártása termékkínálatát – tájékoztatta a győri székhelyű járműgyártó az MTI-t. Az új modellel kilenc motorcsalád, hat Otto-motor és három dízelmotor, valamint elektromos motor készül Győrben a Volkswagen-konszern 32 telephelye számára. A mild-hibrid technológia alkalmazása során az indítógenerátornak, valamint a lítiumion-akkumulátornak köszönhetően jelentősen csökken az autók károsanyag-kibocsátása. A technológia eredményeként például fékezésnél visszanyerhető az energia. A gyártáshoz hatezer négyzetméteren új gyártósort helyeztek üzembe, ahol műszakonként ötszáz motort készítenek. A termelést egy automatizált logisztikai rendszer látja el alkatrészekkel: 22 automata szállítóberendezés közlekedik mintegy száz előre beprogramozott útvonalon, és műszakonként több mint száz kilométert tesznek meg. A dízeltechnológia és az alternatív meghajtások fejlesztésével biztosítható a hosszú távú növekedés – közölte a cég.


Csökkenti a gyártást néhány üzemében az Opel

Csökkenteni készül néhány üzemében termelését az Opel az Automobilwoche hírportálnak a Mainzer Allgemeine Zeitung értesülésére hivatkozó beszámolója szerint. A lap belső vállalati forrásokból származó értesülése szerint a nyári szünet után a rüsselsheimi üzemben óránként 55-ről 42-re, az eisenachi üzemben pedig 37-ről 30 autóra csökken a termelés ütemezése. A dolgozók attól tartanak, hogy a termelés huzamos ideig tartó csökkentése visszaveti a kapacitásuk alatt dolgozó Opel-üzemek versenyképességét a francia PSA-konszernen belül. Carlos Tavares, a PSA vezérigazgatója pedig az üzemek versenyképességétől tette függővé a fejlesztéseket. (DZ)


Rekord negyedéves nyereséget jelentett a Toyota

Rekordárbevételt és nettó nyereséget ért el a Toyota első pénzügyi negyedévében. A Toyota Motor Corp. az április–júniusi negyedévben az előző évinél 7,2 százalékkal magasabb, rekordösszegű 657,31 milliárd jen – 5,9 milliárd dollár – nyereséget ért el. A legnagyobb japán autógyártó konszern értékesítési árbevétele is rekordot döntött 7,36 ezer milliárd jennel, ami 4,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Működési eredménye 18,9 százalékkal, 682,69 milliárd jenre ment fel – írta az MTI. Az amerikai importvámok által keltett bizonytalanság miatt a Toyota ötszázezerrel, 2,75 millióra csökkentette idei észak-amerikai eladási tervét. (ZD)