„Az veszi el a munkádat, aki használja az MI-t”

– Az Oeconomus a napokban egy mesterségesintelligencia-konferenciát rendezett, ahol szóba került az MI és a munkaerőpiac kapcsolata. Mindenkit talán az izgat leginkább: elveszik-e a gép a munkánkat? Kaptunk erre választ a konferencián?

– Kaptunk természetesen. Nagyon leegyszerűsítő azt mondani, hogy „persze, el fogja venni”, mert ez nincs így. 2025-ben sok hazai és külföldi kutatás jelent meg, amelyek árnyalják a képet. Lesznek munkakörök, amelyeket egyértelműen veszélyeztet az MI térnyerése, más területeken viszont új munkahelyek jönnek létre, és hatékonyságjavulást hoz a technológia. Valójában arról van szó, hogy sokaknak meg kell tanulniuk használni ezt a technológiát, és vannak, akik már most komoly előnyöket tapasztalnak: gyorsabbak, hatékonyabbak, termelékenyebbek lesznek – és ebből profitálhatnak.

– Az MI körüli pánikról mindig a gőzgép és a géprombolók jutnak eszembe. Akkor is sokan aggódtak, hogy a gépesítés elveszi az emberek munkáját, aztán nem így lett.

– Jó a párhuzam, tényleg így van. Mindig voltak innovációk, és mindig veszélybe kerülnek munkahelyek, de közben létrejönnek újabbak máshol. A textilipar jó példa: régen nagyon sokan dolgoztak benne, és féltek, mi lesz, ha már nem lesz rájuk szükség. Ma például a pólók gyártását a gépek megoldják, viszont rengetegen dolgoznak azon, hogy milyen logót, címkét, marketing-szlogent tegyenek rá vagy mellé – az értéklánc a kreatív és az értékesítési szakaszban erősödött fel. A munkaerőpiac folyamatosan átalakul: egyes szektorok, területek keresettebbek, mások kevésbé. Az jár jól, aki figyeli ezeket a mozgásokat, az igényt, a keresletet és a kínálatot, és ehhez igazítja a döntéseit.

– Ebben viszont az államnak is van szerepe: az átképzések ösztönzése és magának a technológiának az implementációja. Hol tart most erről a gondolkodás Magyarországon? Kezdjük azzal: mennyire vagyunk digitalizált ország?

– Valóban lényeges, milyen „testtartást” vesz fel a mindenkori kormányzat, az állami szféra, a munkáltatók és a munkavállalók az MI kapcsán. Jelenleg mikroszinten sokszor úgy néz ki, hogy az új belépők egy-egy cégnél a toborzás után képzéseken vesznek részt, ahol a digitális és MI-megoldásokról kapnak gyakorlati tudást – részben azért, mert az egyetemek nem készítik fel őket kellőképpen. Fontos látni, hogy lesznek munkavállalói csoportok, amelyeket az MI erősebben érint, és náluk jobban jelentkezhetnek a negatív hatások. Az 50–55 év felettiek nyilván más felkészítést igényelnek, mint egy Z generációs fiatal. A vállalatoknak és a kormányzatnak is ügyelnie kell rá, hogy az átképzések, továbbképzések rendelkezésre álljanak és megfelelőek legyenek. Ha ki akarjuk használni az MI munkaerőpiaci előnyeit, szükség van vállalati és állami szerepvállalásra, valamint az egyetemek és képzőhelyek aktív részvételére. Így válhat az átmenet rugalmasabbá és hatékonyabbá – ellenkező esetben lesznek társadalmi csoportok és munkavállalók, akik valóban megszenvedik a technológiai váltást.

Ami a digitális felkészültségünket érinti, erre létezik a DESI-index, amely azt méri, mennyire digitalizált és felkészült a társadalom a digitális korra. A legutóbbi, 2022-es összesítésben Magyarország a 22. helyen áll. Ez azt jelzi, hogy van még tennivaló…

– Bocsánat, ez az Európai Unióra vonatkozó DESI?

– Igen, az Európai Unió DESI-indexe. A 27 országból a 22-ek vagyunk, tehát valóban van lemaradásunk, amit a kormányzat igyekszik ledolgozni. Ugyanakkor vannak látványos, jó megoldásaink is: a DÁP-program, az online elektronikus ügyintézés, az Ügyfélkapu, illetve az államkincstár által fejlesztett Webkincstár. Utóbbi máshol nem feltétlenül elérhető ilyen formában: online, gyakorlatilag azonnal lehet állampapírt adni-venni – Franciaországban vagy Németországban ez közel sem ennyire egyértelmű. Hasonlóan előremutató az ingatlan-nyilvántartás: az Otthon Start program kapcsán is szó volt róla, mennyire egyszerű idehaza az ingatlanbérlés vagy -vásárlás. Magyarországon a tulajdoni lap lehívása online, számítógépen keresztül történik; Németországban még 2025-ben is előfordul, hogy postán, hetek múlva érkezik meg a hivatalos irat. Tehát vannak nagyon jó megoldásaink, de a társadalmat fel kell készíteni a következő digitalizációs hullámokra és az ezzel járó átállásra. A kormányzati szándék erre egyértelműen látszik.

– A DESI-indexben olyan faktorok is megjelennek, hogy ki mennyit, hogyan és mire használja az internetet, különböző applikációkat – tehát nem csak a vállalkozásokat vagy az állami intézményeket, hanem „Mari nénit” is figyelembe veszik?

– Igen, és ezt azért érdemes tisztázni, mert a listán elfoglalt helyezésünk nem jelenti azt, hogy itthon nem jöhetnek létre globálisan jegyzett tech cégek. A DESI-értékünkben az is benne van, hogy az említett „Mari néni” mire és mennyire tudatosan használja az okostelefonját, ha van neki. Ami a céges oldalt illeti, most is vannak kifejezetten jó hazai digitális megoldások. Nem akarok reklámot csinálni, de Magyarországon működik például egy nagyon ígéretes fintech vállalkozás. Fiatalok találták ki, és a koncepció lényege, hogy ha egy multi késve fizetne egy KKV-nak, a KKV az ő megoldásukkal előbb juthat a pénzéhez. Az adatkinyerés terén is van egy figyelemre méltó eredményeket felmutató társaságunk, de létezik például digitális diákszövetkezet is Magyarországon. Tehát sok nagyon jó megoldásunk van, de ezek szigetszerűek; az lenne az ideális, ha ezek a „szigetek” összeérnének.

– Történelmileg úgy látom, hogy mi, magyarok az innovációk elején hajlamosak vagyunk kissé bizalmatlanok lenni, lassabban lépni, viszont utána elég jól ledolgozzuk a hátrányt.

– Pontosan így van, és örülök, hogy szóba került a történelem. Gazdaságtörténeti, kulturális, mentalitásbeli tényezők magyarázzák ezt, amiről az előbb beszéltünk. Gyakran az új intézkedések elsőre olyan „testtartást” váltanak ki, hogy „inkább ne” vagy „még ne most”. Ám amint bevezetésre kerülnek, az emberek idővel megszokják, sőt, meg is szeretik, látják az előnyeit, kiállnak mellette és szívesen használják.

– Gyakran éri az a vád a magyar kormányt, hogy „összeszerelő országgá” tette Magyarországot, miközben erre a pályára a rendszerváltozás után álltunk rá. Ugyanakkor gyakran elhangzik az is, hogy az Ipar 4.0 kitörési pont lehet. Tehát úgy látja, erre reális esélyünk van?

– Lényeges látni, hogy a rendszerváltás után eleinte valóban a bérmunka volt népszerű: a multinacionális vállalatok Magyarországon végeztettek összeszerelést. Ma ez már másképp van. Nagyon elterjedtek a megosztott szolgáltató központok (SSC-k) és a BPO-k (Business Process Outsourcing), ahol komoly kutatás-fejlesztés és üzleti szolgáltatások zajlanak. Az amerikai cégek, amelyek mostanában jelentették be, hogy Magyarországra jönnek, ezeket a központokat is hozzák. Ez messze áll az egyszerű összeszereléstől. Ha van is még összeszerelő jellegű tevékenység, azt R&D-vel és üzleti szolgáltató központokkal egészítik ki. És igen, van keresnivalónk az IT világában is.

– Az interjú elején beszéltünk a félelemről, hogy az MI elveszi a munkát; ugyanakkor a múlt héten az egyik tech guru arról beszélt, hogy az átalakulás akár a háromnapos munkahéthez is elvezethet. Mit gondol erről?

– A rendezvényünk vállalati paneljén is felmerült: a 3–4 napos munkahét bizonyos esetekben már megvalósulni látszik. Ha MI-t használnak a feladatokhoz, nagyjából 20%-kal rövidülhet a ráfordított munkaidő. Ez még akkor is kényelmesebbé teheti az életüket, ha marad a mostani munkaidőkeret. Az érvelésre reflektálva: az MI közvetlenül viszonylag kevés munkahelyet szüntet meg; inkább az történik, hogy az lesz termelékenyebb és hatékonyabb, aki használja ezeket a megoldásokat – és így ő „veszi el” idézőjelben annak a helyét, aki nem él velük. Munkavállalóként a nyitottság és az önképzés a jó megközelítés. Konferenciákon gyakran elhangzik az „upskilling” (a készségek magasabb szintre emelése) és a „reskilling” (régi készségek elengedése, újak elsajátítása), mint két kulcsszó. Azok lesznek a nyertesek, akik képesek a megújulásra és az alkalmazkodásra.

– Vannak olyanok is, akik attól tartanak, hogy az MI térnyerése miatt az emberiség „elbutul”, mert a gépek mindent megválaszolnak helyettünk. Viszont ez sem feltétlenül igaz ebben a formában, hiszen ahhoz, hogy jó válaszokat kapjunk, hatékonyan használjuk például a nagy nyelvi modelleket, tudnunk kell jól kérdezni (promptolni), és értenünk kell ahhoz, amire használni akarjuk az MI-t. Ha jól használjuk a technológiát, a vektor épp ellenkező irányba mutat: a jövőben jobban és átfogóbban kell értenünk a világot. Vagy rosszul látom?

– Pontosan. Ma már az önképzéshez és önfejlesztéshez kiválóan használható a mesterséges intelligencia. Egyetemi oktatóként is látom: ha valakinek esszét kell írnia, jó kiindulópont lehet egy, az MI-től kért vázlat vagy sablon, amire építve el lehet készíti a – hangsúlyozom – saját munkát. Így jól kiaknázhatók az előnyök: tudatosabbá válik a munka, több információ sűríthető össze, és olyan szempontok is előkerülhetnek, amelyek magunktól nem jutnának eszünkbe.

– Zárásként visszakanyarodnék a lemaradásra. Mi kell ahhoz, hogy ledolgozzuk a 22. helyet?

– Nem egyértelmű, mennyit tudunk előrelépni a rangsorban, mert vannak történelmi meghatározottságok. Ahogy említette is: mikroszinten gyakran eleinte távolságtartók vagyunk az új technológiákkal szemben, aztán „keblünkre öleljük”. Tudatos kormányzati politikával és szemléletformálással javítható a digitális tudatosság, de irreális azt várni, hogy öt éven belül a dobogóra ugrunk; ezt a múlt és az egyéni attitűdök is korlátozzák. Lényeges, hogy a digitális készségeket már általános és középiskolában, majd az egyetemen is oktassunk, a vállalatok pedig folytassák ezt a képzési láncot. Ha több szinten, koncentráltan ismerik meg a diákok és később a munkavállalók azokat az eszközöket, amelyek megkönnyítik a mindennapi munkát, biztos vagyok benne, hogy az MI hullámát előnyünkre fordíthatjuk, és érdemi termelékenységjavulást érünk el.