Gazdaság

Magyarország vonzóvá vált a beruházások számára is

A magyar szakképzésben tanuló diákok motiváltak, világszínvonalú képzést kapnak

A jó magyar szakembereknek köszönhetően Magyarország vonzóvá vált a beruházók számára is – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikumban, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum komplex fejlesztése programban megvalósuló beruházás alapkövének és időkapszulájának ünnepélyes letételén.

Magyarország vonzóvá vált a beruházások számára is
Nem engedik el a szakmát tanulók kezét azt követően sem, ha már végeztek
Fotó: MH-archív/Papajcsik Péter

Felidézte, a szakképzés 4.0 stratégia megvalósítása társadalmi sztereotípiákat bont le, és bebizonyítja, hogy egy szakma megszerzése hivatást, karriert, sikert és szabadságot jelent.

Kiemelte, a magyar szakképzésben tanuló diákok motiváltak, világszínvonalú képzést kapnak, szakmájuk birtokában pedig biztosak lehetnek abban, hogy megállják a helyüket a munkaerőpiacon. Ezt mutatja az is, hogy az OECD rangsorában a magyar szakképzés bronzérmes a munkaerőpiaci megfelelőségben.

A KIM államtitkára kitért arra, a szakképzésben tanuló diákok biztosak lehetnek abban, hogy kellő alapot kapnak ahhoz, ha továbbtanulnak, egyetemre mennek ott is megállják a helyüket. Nem véletlen, hogy ma már 10 általános iskolásból 6-an a technikumot választják – tette hozzá.

Varga-Bajusz Veronika szólt arról is hogy nem engedik el a szakmát tanulók kezét azt követően sem, ha már végeztek. Erről szól az akár 300 ezer forintot is elérő pályakezdési juttatás, továbbá a munkáshitel, amelynek lehetőségével már több mint 30 ezer fiatal élt.

Az államtitkár ismertette, hogy a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum számára több mint 7,7 milliárd forint áll rendelkezésre, megújul az iskola jelenlegi épülete, gazdagodik egy új szárnnyal, új eszközöket, gépeket, bútorokat szereznek be. A Gundel Technikum a mai kor követelményeinek megfelelő iskolává válik – jelentette ki.

A technikum névadójáról szólva Varga-Bajusz Veronika elmondta, Gundel Károly a magyar vendéglátás történetének egyik legnagyobb reformere. A Gundel név önálló fogalom, a magyar konyha és a magyar vendéglátás kiválóságát testesíti meg, és a technikumnak hűnek kell lennie névadójához.

Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítésért felelős helyettes államtitkára az ünnepségen elmondta, a kivitelezésre fordítható mintegy 6 milliárd forint forrás lehetővé teszi, hogy az intézmény funkcionalitását biztosítsák, és lehetővé válik a gazdaságos működtetés, a jelentős energiamegtakarítás.

Kapcsolódó írásaink