Gazdaság
Kevesebb energia, nagyobb hatékonyság
Hazánk előrelépése 1990‑hez képest

Lantos Csaba hozzátette, ehhez a nehézipar leépülése mellett az elektrifikáció is jelentős részben hozzájárult. Megjegyezte, Magyarország „óriásit lépett előre” az áramtermelésben és miközben jelentősen csökkent az összességében vett energiafogyasztása, lényegesen növekedett az elektromos áram felhasználása.
Ismertette, az országban jelenleg 330 ezernél is több erőmű működik, melyek nagy része háztartási méretű kiserőmű. Ezek napos időben áramot termelnek és ebben az évben az ország történelmében először volt 14 olyan nap, amikor Magyarország nettó áramexportőr volt.
Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, az ukrajnai háború kitörését követő energiaválság idején a magyar kormány célul tűzte ki azt, hogy a magyar családok és vállalkozások számára az energiát biztosítani kell. Ezért egy önálló Energiaügyi Minisztériumot hoztak létre és szerinte „hatalmas eredmény, hogy ebben a nehéz időszakban is” tudtak elegendő energiát biztosítani és fenn tudták tartani a rezsicsökkentést.
