Gazdaság
Jelentős támogatás a magyar élelmiszergyártóknak
A minőségi magyar termékek aránya növekszik

Kiemelte: a fogyasztók szeretik és keresik a magyar termékeket, ami nemcsak a minőség elismerése, hanem az élelmiszerlánc szereplőinek versenyképességét is erősíti. Az Agrárminisztérium célja, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar a legbiztonságosabb és legmagasabb színvonalon szolgálja a magyar családokat. A „láncszemléleten” alapuló stratégia – összhangban az uniós „Farm to Fork” koncepcióval – egyaránt összekapcsolja a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és a kereskedelmet, előtérbe helyezve a hazai termelőket és a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolatot – írták.
Az élelmiszeripar teljesítménye folyamatosan erősödik: az utolsó lezárt év árbevétele közel 7 ezer milliárd forintot tett ki, ami 6,5 százalékos növekedést jelentett az előző időszakhoz képest. A belföldi értékesítés 7 százalékkal, az export pedig 5 százalékkal bővült. „A tendencia biztató, hiszen a minőségi magyar termékek aránya növekszik, és mind a hazai, mind a külpiaci keresletben egyre hangsúlyosabban jelenik meg” – tette hozzá a közlemény szerint Tállai András.
Az élelmiszeripar fejlesztéséhez jelentős támogatások járultak hozzá: a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 1300 élelmiszeripari feldolgozó üzem részesült több mint 300 milliárd forintból. 2025. augusztus 31-ig az úgynevezett évi felhívásokra 741 kérelem érkezett és már több mint 275 milliárd forint összegben született pozitív döntés a fejlesztéseket illetően. Ezek a fejlesztések hozzájárulnak a magyar élelmiszer-önellátás erősítéséhez, a hazai gazdaság versenyképességének növeléséhez, valamint ahhoz, hogy a fogyasztók asztalára biztonságos, jó minőségű magyar élelmiszerek kerüljenek – áll a közleményben.