Gazdaság
Fókuszban a vidékfejlesztés
Nagy István: Tizenöt éve erősítjük a falvak élhetőségét

Nagy István kiemelte, a kormány célul tűzte ki a vidéki térségek falvaiban a megfelelő infrastruktúra, az alapvető szolgáltatások fejlesztését, a falvak megújítását.
A németbányai projektről a miniszter elmondta, a település önkormányzata a vidékfejlesztési program egyedi szennyvízkezelés felhívására 2021-ben nyújtotta be pályázatát, amelynek legfontosabb célja a lakosság életkörülményének javítása volt.
Hozzátette, hogy a fejlesztés során 116 ingatlan bevonásával alakították ki a szennyvízelvezető csatornahálózatot és két egyedi szennyvízkezelő berendezést telepítettek.
A projekt összértéke bruttó 450 millió forint volt, ehhez 310 millió forintnyi támogatás érkezett a vidékfejlesztési programból. A fejlesztés finanszírozásához az önkormányzat önereje és a lakosok befizetései is hozzájárultak.
éleNémetbánya példája is mutatja, hogy a kistelepülések is képesek élni a lehetőséggel, ha megfelelő támogatás, összefogás és előrelátó gondoskodás párosul a célkitűzésekhez – jelentette ki a miniszter.