Gazdaság

Több mint 700 külhoni magyar ifjúsági szervezet kapott támogatást

Az ifjúsági szervezetek eszközbeszerzésre, táboroztatásra és közösségi programokra pályázhattak akár kétmillió forintig

Több mint 700 külhoni ifjúsági szervezet nyert támogatást a Jövő Nemzedéke Program keretében - közölte Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.

Több mint 700 külhoni magyar ifjúsági szervezet kapott támogatást
Nacsa Lőrinc
Fotó: Facebook/Nacsa Lőrinc

Az államtitkárság által eljuttatott közleményben Nacsa Lőrinc felidézte: a Magyar Állandó Értekezlet döntése értelmében 2025 a jövő nemzedék éve a nemzetpolitikában.

Kiemelte: a tematikus év keretében a nemzetpolitikai államtitkárság idén az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a gyermekek és a fiatalok támogatására, ezért egy új pályázati felhívást hirdettek külhoni ifjúsági szervezetek számára 500 millió forint keretösszeggel.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: óriási szükség van az elkötelezett, szülőföldjükért és közösségükért tenni akaró fiatalokra, hisz ők jelentik a magyar nemzet jövőjét. Hangsúlyozta, hogy az új pályázati kiírással ezt a csoportot, a Magyarország határain kívül élő fiatal korosztály közösségépítő tevékenységét, eszközbeszerzését, valamint közösségteremtő programjainak és rendezvényeinek megvalósítását kívánták támogatni.

Az államtitkár bejelentette, hogy a felhívásra több mint 800 érvényes pályázat érkezett a Kárpát-medence minden szegletéből, amelyek közül 712-őt, azaz az érvényes pályázatok több mint 86 százalékát tudták támogatni. Hozzátette, hogy ezzel több mint 700 olyan projekt megvalósulásához járulnak hozzá, amely a fiatal korosztályt, és rajtuk keresztül a helyi közösséget, valamint az összmagyarságot erősíti.

Az egy pályázattal igényelhető támogatás 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjedt - jelezte. Nacsa Lőrinc ismertette azt is, hogy a nyertes pályázatok között szerepel, többek között, a zentagunarasi Napsütötte nyári tábor, a horgosi Talentum Gyermek és Ifjúsági Néptánc Tábor, a Székelyudvarhelyi és Szatmárnémeti Diáknapok, a gútai Gőgh Kálmán Labdarúgó Emléktorna, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye ministránsainak nyári tábora, a mezővári Népi és Hagyományőrző Napok megszervezése és többszáz hasonló, a külhoni magyar ifjúsági közösségek erősödését szolgáló pályázat.

Kapcsolódó írásaink