Gazdaság
Könnyítés a vállalkozásoknak
Maximum 600 millió forint kamatmentes beruházási hitel igényelhető

Az EU társfinanszírozásával megvalósuló program keretösszege 155,6 milliárd forint, amelyből a vállalkozások minimum 150 millió forint és maximum 600 millió forint közötti kamatmentes beruházási hitelt igényelhetnek, amelyből akár 180 millió forint vissza nem térítendő forrás lehet.
A konstrukció úgynevezett „egyműveletes kombinált” formában működik: így a vállalkozások egyetlen helyszínen, az MFB Pontokon igényelhetik a 0 százalékos beruházási hitelt, amelyhez 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás társul – közölték.
A támogatásra azok a növekedő, beszállítóként vagy exportőrként működő kkv-k jogosultak, amelyek legalább három lezárt üzleti évvel rendelkeznek, öt főnél több munkavállalót foglalkoztatnak, és az előző üzleti évben meghaladták a 100 millió forintos nettó árbevételt – írták.
A közlemény szerint a felhívás megjelenése óta több jelzés is érkezett a vállalkozásoktól az NGM részére, miszerint a legalább 30 százalékos infokommunikációs és/vagy megújuló energia beruházási arány teljesítése sok mikro-, kis- és középvállalkozás számára nehézséget jelent. Egyrészt ezen a területen nem minden vállalkozás számára indokolt ekkora mértékű beruházás, másrészt sokan már korábban megvalósították ezeket a fejlesztéseket, így az előírás visszatartó erővel hatott a pályázási kedvre.
Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkára a közlemény szerint elmondta: az igényeket figyelembe véve, a programot a vállalkozások igényeihez igazították, azaz a kötelező beruházási arányt a harmadára, azaz 10 százalékra csökkentették.
Ez azt jelenti, hogy a minimum projektméret esetén legalább 15 millió forint, míg a maximális projektméret esetén 60 millió forint értékű ilyen típusú beruházás szükséges a korábbi 45 millió és 180 millió forint helyett.
Ez a változtatás nagyobb rugalmasságot biztosít a pályázóknak, és jelentősebb méretű ingatlanberuházások megvalósítására is lehetőséget nyújt, immár a projekt összköltségének akár 60 százalékáig. Ezzel a módosítással a program nemcsak a digitális és zöld fejlesztésekre, hanem a vállalkozások komplex, hosszú távú infrastrukturális és technológiai bővítésére is hatékonyabb támogatást kínál – tette hozzá.
A projekteknek továbbra is kötelezően tartalmazniuk kell technológiai korszerűsítést vagy eszközbeszerzést (minimum az elszámolható költségek 30 százalékában), valamint vállalati infokommunikációs fejlesztést és/vagy megújuló energia beruházást (legalább 10 százalékban).
Ahhoz, hogy a beszállító vagy exportáló vállalkozások szintet lépjenek és termelékenységük növekedni tudjon, új tudás bevonására is szükségük lehet. Éppen ezért a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) testreszabott, térítésmentes tanácsadási szolgáltatást nyújt számukra, amely az export- és beszállítói képességek erősítésére irányul. A tanácsadási szolgáltatás a www.vali.hu oldalon keresztül érhető el.
A vállalkozások eddig 23 kérelmet nyújtottak be 9,8 milliárd forint összértékben, míg az MGFÜ tanácsadási szolgáltatására több mint 130 cég regisztrált. A Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is elkötelezett amellett, hogy a magyar KKV-k fejlődését célzott, rugalmas és versenyképes finanszírozási eszközökkel támogassa.
A módosított pályázati felhívás az alábbi elérhetőségen keresztül tekinthető meg: https://www.palyazat.gov.hu/programok/szechenyi-terv-plusz/ginop-plusz/ginop_plusz-1.4.5-25/alapadatok