Gazdaság
MNB: Ellenálló a magyar bankrendszer

Ismertetése szerint a bankszektor jövedelmezősége kimagasló szinten maradt, ebben 2024-ben is jelentős szerepet játszottak egyedi tételek, ugyanakkor ezeket kiszűrve csökkent a profitabilitás. A bankok tőkehelyzete tovább erősödött, ami a sokkellenálló képesség és a hitelezési kapacitás szempontjából is fontos, a magas tőkepufferek egyúttal magas hitelezési kapacitást jelentenek. A jelenlegi szint a magánszektor hitelállományának megduplázására is elegendő lenne – mutatott rá a főosztályvezető.
A hitelezésben általános kínálati korlátok nincsenek, a hitelpiac kettőssége ugyanakkor változatlanul fennáll. A háztartási hitelezés tavaly az év egészében, illetve az idei év elején is élénkült, miközben a vállalati hitelezésben nem történt fordulat – jelezte. A stresszteszt alapján a bankszektor egy súlyos, kis valószínűséggel bekövetkező sokk esetén is teljesítené a likviditási és tőkemegfelelésre vonatkozó szabályozói követelményeket – emelte ki Dancsik Bálint. Kitért arra, hogy a lakásárak 2024 végén és 2025 elején dinamikusan nőttek, ami nem járt a hitelkockázatok emelkedésével, de a túlértékeltségi kockázat emelkedett.
A jelentés szerint a bankszektor kimagasló jövedelmezőségének fennmaradásához hozzájárult a nettó kamatbevétel továbbra is magas szintje, valamint az, hogy a hitelkockázatok érdemben nem nőttek 2024-ben. Az egyedi tételek – az osztalékbevételek, az extraprofitadó csökkenése és a számviteli hatás – szerepe is jelentős volt, azok kiszűrésével mérséklődött a szektor eredménye éves összevetésben, de historikusan így is magas szintet ért el.
A szektor sajáttőke-arányos megtérülése 22,6 százalék, az eszközarányos eredménye 2,0 százalék volt 2024 végén, ami nemzetközi összehasonlításban továbbra is kiemelkedő. A háztartási hitelállomány éves növekedési üteme 10,5 százalékot ért el 2025. februárban, míg a vállalatok hitelállománya egy év alatt csak 1,8 százalékkal bővült.
A háztartási hitelállomány bővüléséhez a lakosság javuló jövedelmi helyzete, az élénkülő banki verseny és a támogatott hitelkonstrukciók is hozzájárultak. A vállalati hitelezésben a reálgazdaság elhúzódó dinamizálódása miatt nem látszik fordulat, és a bankok szerint a beruházási hitelek iránti kereslet előretekintve is visszafogott maradhat. A jegybank előrejelzése szerint a háztartási hitelállomány 2025-ben 12 százalékkal, míg a vállalati hitelállomány 4,5 százalékkal bővülhet.