Németországban alapvető fordulat történt az energiapolitikában

A politika fő célja a gazdaság dekarbonizálása volt, azaz 2030-ig az energia termelésének 80 százalékát megújuló forrásokból fedezni, 2035-ig pedig teljesen felhagyni a fosszilis tüzelőanyagok használatával.

Az atomenergia-politika aktualizálása a nemzetközi és belföldi energiahelyzet változásainak eredménye. Németország történelmében már korábban is voltak kísérletek az atomenergia-hasznosításról való lemondásra: az első ilyen tervet 1998-ban fogadták el. A 2008–2009-es világválság azonban megakadályozta a megvalósítását.

Új lökést adott az atomenergia-ellenes politikának a 2011-es japán fukusimai atomerőmű-katasztrófa. A közvélemény és a környezetvédő mozgalmak nyomására Németország sürgősen leállította nyolc reaktorát, a többit pedig 2022-ig tervezik bezárni.

Az energiaválság azonban, amelyet az Oroszországból érkező földgázellátás hirtelen csökkenése okozott, jelentősen módosította a tervet. Az energiaszükséglet hiányában úgy döntöttek, hogy a három utolsó német atomerőművet 2023 tavaszáig tovább üzemeltetik. Ezek a reaktorok biztosították a téli időszakban az áramellátás stabilitását.

A hagyományos energiaforrások részleges feladásának és a gázellátás instabilitásának következtében Németország energia-egyensúlyában jelentős változások történtek. A villamosenergia-termelés 2011 és 2021 között 612-ről 596 terawattórára, a belföldi fogyasztás pedig 605-ről 480 TWh-ra csökkent.

Ugyanakkor az ország a villamos energia nagy exportőréből (2021-ben több mint 70 TWh) importőrré vált. 2023-ra Németország elkezdett villamos energiát vásárolni a skandináv országoktól és Franciaországtól, és csak Ausztriával és Luxemburggal maradt pozitív kereskedelmi mérlege.

A termelés 476 TWh-ra történő csökkenése és a nagykereskedelmi ár 98 euróra történő emelkedése a végfogyasztók számára az áram drágulásával és negatív gazdasági következményekkel jár, többek között számos energiaigényes ipari vállalkozás bezárásával. Különösen sebezhetőnek bizonyultak a fémipari, vegyipari és építőipari vállalkozások.

A politikai döntés ellenére, hogy visszatérnek az atomenergiához, ennek a tervnek a megvalósítása komoly nehézségekkel jár – jegyzi meg a Neft i Kapital című lap, számol be a pravda.ru.

Az utolsó három reaktor jelenleg különböző mértékben van leszerelés alatt, amely nem minden esetben dokumentált. Az infrastruktúra számos esetben már megsemmisült, ami lehetetlenné teszi a gyors újraindítást. Szakértői becslések szerint az új blokkok építése legalább hat-nyolc évet vesz igénybe.

Németországban gyakorlatilag nincs képzett munkaerő az atomenergia-ipar számára: az egyetemi programokat lecsökkentették, sok szakember átképzésre került, vagy külföldre költözött.

Külön probléma marad az üzemanyag-ellátás. Az Oroszország ellen bevezetett szankciók után Németország elvesztette hozzáférését az orosz uránhoz és az annak dúsításához szükséges szolgáltatásokhoz, amelyeket korábban a TVEL és a Techsnabexport vállalatok nyújtottak.

Az alternatív beszállítók, mint az Egyesült Államok (Westinghouse) és Franciaország (Orano), nem mindig képesek teljes mértékben és versenyképes áron kielégíteni a keresletet. Továbbra is megoldatlanok a kiégett nukleáris fűtőelemek ártalmatlanításának kérdései. Németország még nem rendelkezik saját állandó tárolókkal, a hulladékok elszállítását pedig jogi és politikai korlátozások akadályozzák.

A nemzetközi színtéren Németország kihasználhatja, hogy az ENSZ az atomenergiát klímasemlegesnek ismerte el. Ez hozzáférést biztosít a „zöld” finanszírozási mechanizmusokhoz, beleértve a fenntartható fejlődési alapokat is.

A új irányvonal teljes megvalósításához azonban technológiai, adminisztratív és politikai akadályokat kell leküzdeni, valamint nemzetközi együttműködést kell kialakítani.

Az energiaválság közepette Franciaország, amely fejlett atomenergetikai infrastruktúrával rendelkezik (EDF és Orano vállalatok), rá tudta venni az Európai Uniót, hogy az atomenergiát „zöldnek” ismerje el.

Ez megerősítette Párizs pozícióját az energiavitán Berlinben, ahol hagyományosan a gáztermelést lobbizták, többek között a Siemens koncern révén. Így Franciaország de facto stratégiai győzelmet aratott az európai energiapolitika keretében.

Az atomenergia visszatérése Németországba, annak potenciális ökológiai és gazdasági hatékonysága ellenére, továbbra is nagyfokú bizonytalansággal járó projekt, amely hatalmas beruházásokat, a szabályozási keret felülvizsgálatát és az iparágban elvesztett szakértelem helyreállítását igényli.