Gazdaság
Új televíziós műsor segíti a vállalkozásokat
Az üzleti realityben a cégfejlesztés van fókuszban

Hozzátette, itt az idő a fejlesztésre koncentrálni, a tapasztalatok mentén egymástól tanulni, cégméretet ugrani, és ehhez nyújt segítséget a Cégfejlesztők műsor is.
A műsorból láthatóvá válik egyebek közt, hogy tudatos lépéssel tanulható a cégfejlesztés, rövid idő alatt is lehet sikereket elérni. Ugyanakkor fontos, hogy a cégek bízzanak a tapasztalt tanácsadókban, és merjenek segítséget kérni probléma esetén.
A műsorban valós tanácsadás hangzik el valódi cégeknek az üzleti világban már sikereket elért mentoroktól – mondta az államtitkár. Szólt arról is, hogy a műsor a digitalizáció, fenntarthatóság, generációváltás témakörökre fókuszál, amely a kkv-stratégiában is kiemelt terület.
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közleményében kiemelte, hogy tudásmegosztással segíti a hazai vállalatok versenyképességét, és kiemelt céljai között szerepel a kkv-k szakmai támogatása. Ennek jegyében indítja el június 3-tól az ATV-n és a TV2 Play-en az új, sajátos műsort.
Az üzleti reality nézői valódi cégek valódi történeteit és hétköznapi kihívásait ismerhetik meg három kulcstémában: digitalizáció, fenntarthatóság és generációváltás. A főszereplő kis- és középvállalkozások fejlődését egy-egy tapasztalt vállalatvezető páros, a cégfejlesztők segítik.
A műsor olyan valós üzleti kihívásokat mutat be, amelyekből más vállalkozások is profitálhatnak, gyakorlati ötleteket, inspirációt nyerhetnek. Az első részben a három témakör mentén kilenc magyar kis- és középvállalkozást ismerhetnek meg a nézők.
A hatrészes műsor záróepizódjában pedig egy neves szakmai zsűri értékeli a vállalkozások teljesítményét – tájékoztatott a JVSZ.