Gazdaság

A Nemzeti Innovációs Ügynökség összekapcsolta az egyetemeket a befektetőkkel

A fiatalok nagy érdeklődést mutatnak az innováció iránt

A Nemzeti Innovációs Ügynökség összekapcsolta az egyetemeket a befektetőkkel, hogy segítse a felsőoktatásban megjelenő innovatív ötletek, technológiák piacra jutását – hangsúlyozta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség összekapcsolta az egyetemeket a befektetőkkel
Bódis László
Fotó: Facebook/Nemzeti Innovációs Ügynökség

Kifejtette, ha egy fiatalnak innovatív ötlete van, és azt piacra szeretné vinni, ahhoz finanszírozás és piaci tudás szükséges. Ebben tudnak segíteni az inkubátorok, az üzleti angyalok, a kockázati tőkések. Megjegyezte, az egyetemi hallgató ötlete még nem tart ott, hogy egyből értékesíteni lehessen.

A befektetőknek feladata, hogy az ötletből a vásárlók számára értelmezhető, versenyképes termék jöjjön létre.

Bódis László szólt arról, hogy a magyar egyetemek egyebek közt járműgyártásban, köztük az önvezető technológiák területén, valamint az élettudományban jók. A járműgyártásban egyre inkább trend az önvezető technológia alkalmazása, az élettudomány területén pedig születhetnek olyan ötletek, amelyeket a gyógyszergyártásban, az orvostechnikai eszközök gyártásában lehet majd alkalmazni.

A helyettes államtitkár elmondta, a fiatalok nagy érdeklődést mutatnak az innováció iránt, a középiskolákból az innovációs olimpiára jelentkezők száma tavaly megduplázódott. Több egyetemen elérhető a start-up képzés is, ahol innovatív vállalkozások alapításáról is tanulnak. Felidézte, hogy a héten jelentették be, hogy az Országos Tudományos Diákkari Konferencia (OTDK) keretében új kezdeményezést indítottak. Eszerint a fiatalok a felsőoktatásban nemcsak tudományos alapon, hanem innovációs vonalon is megmérettethetik magukat.

Kapcsolódó írásaink