Gazdaság
Mennyi lesz az annyi?
Harminc alapvető élelmiszer lesz olcsóbb

A nemzetgazdasági miniszter szerint az árrés-szabályozás eredményeként az érintett élelmiszerkosár ára akár 10-15 százalékkal is csökkenhet, miközben az inflációs nyomás kettő százalékponttal mérséklődhet.
Nagy Márton egy keddi háttérbeszélgetésen kiemelte, hogy a kiskereskedők listaár alapján szerzik be az árukat, amelyet különböző kedvezmények csökkenthetnek, például nagyobb tétel vásárlása vagy marketingmegállapodások révén. Az árrés-szabályozás a kedvezményekkel csökkentett beszerzési árra vonatkozik, így biztosítva, hogy az intézkedés valóban érdemi árcsökkenést eredményezzen.
A tervek szerint az intézkedés május 31-ig marad érvényben, ez idő alatt folyamatosan elemzik a hatását. „Május közepén látni fogjuk, volt-e elegendő letörő hatás benne” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a beszállítók ígéretet tettek arra, hogy nem emelnek árat.
Nagy Márton azt reméli, hogy az élelmiszer-inflációt már áprilisban sikerül megfékezni, de ennek sikere nagyban múlik azon, hogy a beszállítók betartják-e vállalásaikat.
Március első két hetének adatai alapján az élelmiszer-infláció tovább gyorsult: a februári 7 százalékos szintről 9-10 százalékra emelkedhetett. Az árrés-korlátozás hatása először az áprilisi inflációs adatokban mutatkozhat meg, amelyeket a KSH májusban közöl.