Gazdaság

Trump most aztán már tényleg bekeményít

„A világ legnagyobb és legerősebb nemzete pedig nagyobb, jobb és erősebb lesz így”

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette hogy megduplázza, azaz 25 százalékról 50 százalékra emeli a kanadai acélra és alumíniumra kivetett vámokat, kiemelve, hogy az intézkedés már szerdán hatályba lép.

Trump most aztán már tényleg bekeményít
Donald Trump: Az egyetlen dolog, aminek értelme lenne az az, hogy Kanada legyen a mi szeretett ötvenegyedik államunk
Fotó: AFP/Pool/Win McNamee

Donald Trump a Truth Social nevű közösségi oldalán azzal indokolta döntését, hogy a kanadai Ontario tartomány 25 százalékos felárat akar kivetni az Egyesült Államokba irányuló villamosenergia-exportra. Egyúttal jelezte, hogy még keményebben fog fellépni Kanadával szemben. „Kanadának is azonnal le kell mondania a különböző amerikai tejtermékekre kivetett 250-390 százalékos, régóta felháborítónak tartott, amerikai termelők ellen irányuló mezőgazdasági vámokról” – írta Trump.

Hozzátette, hogy hamarosan szövetségi villamosenergia-vészhelyzetet fog kihirdetni a veszélyeztetett területen, „a visszaélésszerű kanadai fenyegetés enyhítése érdekében”.

Az amerikai elnök kilátásba helyezte azt is, hogyha „Kanada nem szüntet meg más felháborító, és régóta fennálló vámokat is”, akkor április 2-án „jelentősen megemeli” az Egyesült Államokba érkező autókra kivetett importvámokat, „véglegesen ellehetetlenítve ezzel a kanadai autógyártást”. „Azok az autók könnyen legyárthatóak lesznek az USA-ban is!” – tette hozzá.

Kifogásolta továbbá, hogy Kanada nagyon keveset fizet a nemzetbiztonságért, mivel az Egyesült Államokra támaszkodik a katonai védelem szempontjából, „ami több mint 200 milliárd dolláros kiadást jelent évente az amerikai költségvetésnek, aminek véget kell vetni”.

„Az egyetlen dolog, aminek értelme lenne az az, hogy Kanada legyen a mi szeretett ötvenegyedik államunk. Ezzel az összes vámot és egyéb problémát is eltörölhetnénk. A kanadaiak adóterhei jelentősen csökkennének és az ország biztonságosabb lesz, mint valaha nemcsak katonai, hanem minden egyéb szempontból is. Az északi határprobléma is meg fog így szűnni, a világ legnagyobb és legerősebb nemzete pedig nagyobb, jobb és erősebb lesz így, mint valaha – és ennek Kanada is egy nagy, fontos része lesz úgy, hogy a sok évvel ezelőtt megrajzolt mesterséges elválasztó vonal eltüntetésével a világ legbiztonságosabb és legszebb nemzete leszünk” – írta az amerikai elnök.

Kapcsolódó írásaink