Gazdaság

Újabb szankció Oroszországgal szemben

Kína szállítja az orosz fegyveres erőknek a legtöbb kritikus fontosságú terméket

Minden eddiginél kiterjedtebb szankciócsomagot jelentett be hétfőn, az ukrajnai háború kitörésének harmadik évfordulóján a brit kormány Oroszországgal szemben.

Újabb szankció Oroszországgal szemben
Az orosz hadsereg újabb ukrán területet foglalt el
Fotó: AFP/Anadolu/Arkady Budnitsky

London közölte azt is, hogy a jövőben kitilthatják Nagy-Britanniából azokat a magas beosztású tisztségviselőket vagy befolyásos személyiségeket, akik szoros kapcsolatot tartanak fenn az orosz kormánnyal.

A brit külügyi tárca tájékoztatása szerint a brit kormány 107 új szankcióintézkedést fogadott el mindenekelőtt az orosz hadigépezet beszállítói hálózatával, az ukrajnai háborút finanszírozó pénzforrásokkal, illetve a háborún nyerészkedő „és a Kreml számára profitot termelő kleptokratákkal szemben”.

A szankciók mások mellett olyan cégeket érintenek, amelyek szerszámgépeket, elektronikai berendezéseket, illetve hadicélokra is felhasználható termékeket gyártanak vagy szállítanak Oroszországnak.

A hétfőn bejelentett büntetőintézkedések célpontjai között szerepelnek közép-ázsiai, török, thaiföldi, indiai és kínai székhelyű vállalatok.

A londoni külügyi tárca hangsúlyozza, hogy Kína szállítja az orosz fegyveres erőknek a legtöbb kritikus fontosságú terméket.

A brit szankcióintézkedések No Kvang Csol észak-koreai védelmi miniszterre, valamint az észak-koreai fegyveres erők több tábornokára és magas beosztású tisztviselőjére is kiterjednek, akiknek szerepük volt abban, hogy Észak-Korea több mint 11 ezer katonát vezényelt Oroszországba.

A brit külügyminisztérium megfogalmazása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ágyútölteléknek használja az észak-koreai katonákat, akik közül eddig több mint négyezren estek el vagy sebesültek meg a hadműveletekben.

Nagy-Britannia mindemellett kiterjesztette az orosz „árnyékflottával” – vagyis a nemzetközi szankciók kikerülésével nyersanyagokat szállító orosz hajókkal – szembeni intézkedéseket is.

A londoni külügyi tárca hétfői tájékoztatása szerint a brit kormány újabb negyven ilyen hajóra érvényesített szankciókat. Ezek a hajók csak az elmúlt hat hónapban több mint ötmilliárd dollár értékű orosz nyersolajat és olajterméket szállítottak – áll a minisztérium ismertetésében.

A tárca szerint a hétfői intézkedéssel együtt a brit szankciók immár 133 orosz olajszállító tartályhajóra terjednek ki. Az ismertetés hangsúlyozza, hogy egyetlen más európai ország sem szankcionálta az orosz árnyékflotta ennyi hajóját.

A londoni belügyminisztérium ugyancsak hétfői tájékoztatása szerint a brit kormány kitilthatja Nagy-Britanniából azokat a magas beosztású tisztségviselőket vagy befolyásos személyiségeket, akik szoros kapcsolatot tartanak fenn az orosz kormánnyal.

A beutazási tilalom a tervek szerint kiterjed mindazokra, akik jelentős támogatást nyújtanak az orosz államnak, befolyásos státusukat vagy vagyonukat az orosz állam segítségével érték el, és bejáratosak az orosz kormány legmagasabb köreihez.

A brit belügyi tárca megfogalmazása szerint olyan személyekről van szó, akiket az orosz állam eszközként használhat fel az agresszió folytatásához és kiterjesztéséhez.

Dan Jarvis, a belügyminisztérium nemzetbiztonsági államtitkára a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott: a tervezett intézkedések azt az üzenetet közvetítik, hogy „Putyin barátait nem látják szívesen Nagy-Britanniában”.

Kapcsolódó írásaink