Gazdaság
Magas bírság bennfentes kereskedelem miatt
Súlyosbító körülménynek számított, hogy a magánszemély tőkepiaci gyakorlattal rendelkezett

A jegybanki vizsgálat megállapította, hogy a magánszemély bennfentes információt szerzett és adott tovább az Opus Global Nyrt. júliusi részvényvisszavásárlási bejelentése előtt, és ennek felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat. Ezek egy részét a magánszemély nem saját javára, hanem harmadik személyek részére és azok finanszírozását igénybe véve hajtotta végre, ugyanakkor a bennfentes kereskedelem megvalósítása szempontjából ennek nincs jelentősége – ismertették.
A bírság kiszabásánál az MNB figyelembe vette, hogy az ügyfél tőkepiaci tapasztalattal rendelkezett és az érintett cég részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek és azok a BUX, illetve BUMIX indexkosárban is szerepelnek.
Súlyosbító körülménynek számított, hogy a magánszemély tőkepiaci gyakorlattal rendelkezett, a bennfentes információt több személynek adta tovább – írták.
Emlékeztettek, hogy az Opus Global Nyrt.-t már korábban elmarasztalták, mivel az az erre vonatkozó bennfentes információt jogszabálysértő módon nem megfelelően, azaz nem a keletkezését követő lehető leghamarabb tette közzé.