Gazdaság
Fókuszban az áram ára

A dinamikus megbeszéléssorozat és a szomszédos országok kormányai közötti jó viszony erős alapot teremt a rég esedékes megállapodásra.
A hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es ítéletében kötelezte a feleket a nagymarosi építkezés 1989-es felfüggesztése óta tisztázatlan nézetkülönbségek feloldására – emlékeztetett a minisztérium.
Mint kiemelték, a kétoldalú tárgyalások célja, hogy mielőbb közös nevezőre jussunk a többi között a Duna vízhozamának megosztásában és energetikai kérdésekben is.
A megbeszélések idei első fordulóján főként a bősi erőműben megtermelt áram átvételi ára kapcsán sikerült érdemi előrehaladást elérni.
A gyakori egyeztetéseknek köszönhetően 2025-ben minden korábbinál jobb esély mutatkozik a hosszú ideje húzódó jogvita kölcsönösen előnyös lezárására. A szakértői egyeztetéseket követően a két tárgyalócsoport február elején találkozik újra miniszteri szinten – tette hozzá az EM.