Gazdaság

Tartós felfutást hozott a pályázati könnyítés a vállalati e-autó-programban

Az elmúlt két hónap adatai a pályázói kedv egyértelmű megélénkülését mutatják a vállalati e-autó-programban. A 30 milliárd forint keretösszegű kiírásban október végén léptek életbe a lehetséges résztvevők körét bővítő módosítások, azóta 2022-ben alapított gazdasági társaságok is indulhatnak, bármiféle bevételi elvárás nélkül, és akkor is, ha korábbi jelentkezésüket valamiért visszavonták – hívta fel a figyelmet pénteki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Tartós felfutást hozott a pályázati könnyítés a vállalati e-autó-programban
A vállalati e-autó-program népszerű lett a cégek körében (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Papajcsik Péter

A változtatások bevezetésétől számítva 565 új támogatási kérelem érkezett be 622 tisztán elektromos gépjárműre összesen 2,4 milliárd forint értékben. Mindhárom november–decemberi adat nagyjából 60 százalékkal haladja meg a szeptember-októberi mutatókat - emelte ki az EM.

A részvétel megkönnyítése tehát a jelentkezések számának tartós megemelkedéséhez vezetett.

A tárca felidézte, hogy a kormány a közlekedés zöldítése érdekében járművenként 2,8-4 millió forint támogatással ösztönzi a cégeket kizárólag elektromos hajtású személygépkocsik, kisteherautók és kisbuszok beszerzésére. Mostanáig több mint 4500 pályázat futott be a teljes keret több mint kétharmadára, 20,7 milliárd forintra. A megkötött szerződésekben az elérhető forrásmennyiség több mint fele, 16,6 milliárd forint már gazdára talált. A kifizetésekben december közepén sikerült túllépni, és azóta tizedével meg is haladni az ötmilliárd forintot – összegezte az EM, hozzátéve, hogy a népszerű lehetőség jövő tavaszig áll nyitva a vállalkozások előtt.

A tiszta és csendes gépkocsik terjedésével javul az életminőség a hazai településeken, csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása. A zöldautók üzemeltetési-karbantartási költségeket takarítanak meg működtetőik számára. 2020 elejéhez képest kilencszer több közlekedik már belőlük a magyarországi utakon. Az Energiaügyi Minisztérium várakozásai szerint számuk a jelenlegi 68 ezerről 120 ezerre nőhet 2026-ig.

Kitértek arra is, hogy a tárca egy másik kiírásban 28 milliárd forinttal támogatja a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A pályázat jóvoltából mintegy száz korszerű töltőállomás létesülhet, érdemben közelítve az országos lefedettséghez.

Kapcsolódó írásaink