Gazdaság

Ezek a gazdasági akcióterv lépései pontokba szedve

A kormány döntött a gazdasági akcióterv részleteiről – ezt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be ma a Kormányinfó keretében, amelyet az Origo pontokba is szedett.

Ezek a gazdasági akcióterv lépései pontokba szedve
Kormányinfó, 2024. október 16.
Fotó: MH/Balogh Dávid

A miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az új kihívások új megoldásokat kívánnak, ennek megfelelően pedig a kormány döntött az új intézkedésekről. Gulyás emellett elmondta, továbbra is kiemelt célja a kormánynak, hogy megőrizze a munkaalapú társadalmat, amelyhez viszont elengedhetetlen a gazdasági semlegesség, hiszen jelen pillanatban az európai gazdaság ingatag lábakon áll.

A kormány a költségvetés előkészítéseként folytatta a gazdasági akcióterv kidolgozását, amely három pilléren nyugszik, ilyen a jövedelmek erősítése, a megfizethető lakhatás biztosítása és a kkv-k méretének megduplázása.

  1. A kormány törekszik arra, hogy hosszú távú bérmegállapodást kössön a munkaadókkal és a szakszervezetekkel, ez lehetővé teszi, hogy a minimálbér és garantált bérminimum emelésére úgy kerüljön sor, hogy a magyar gazdaság és a munkavállalók hasznára váljon.
  2. Megduplázza a kormány a családi adókedvezményt, első lépésként 2025. június elsejétől ötven százalékkal, majd 2026. január elsejétől további ötven százalékkal emelkedik.
  3. Munkáshitelt vezet be a kabinet januártól.
  4. Szigorítja a kormány az Airbnb-szabályozást, nincs még konkrét döntés, de vizsgálják, hogy miképp lehet visszaszorítani.
  5. Megvizsgálják a lakásbérleti díjakat és szerződéseket.
  6. Bővítik a kollégiumi férőhelyeket, elsősorban a felsőoktatásban.
  7. Országosan fiataloknak szóló lakásprogramot indítanak.
  8. Vidéki otthonfelújítási program indítása.
  9. A Széchenyi-pihenőkártya juttatásainak ötven százaléka átmenetileg felhasználható lesz lakásfelújításra.
  10. A nyugdíjpénztári vagyon átmenetileg szintén felhasználható lesz lakáscélokra.
  11. A munkáltatók által adott lakhatási támogatásra is lesz adókedvezmény
  12. Az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, ötszázalékos áfa kulcsot 2026 végéig fenntartják.
  13. Önkéntesen vállalt, ötszázalékos hitelplafont vezet be a kormány a bankokkal közösen.
  14. Meghirdetik a kkv-k érdekében a Demján Sándor-programot, amely a tőkefinanszírozást támogatja.
  15. Beruházási program indul a kis-és középvállalatok számára.
  16. A digitalizációt forrásokkal is segítik.
  17. A Széchenyi Kártyaprogram beruházási hiteleinek éves kamatát 3,5 százalékra csökkentik.
  18. Az Eximbank exportösztönző hitelprogramját újraindítják.
  19. A Nemzeti Tőkeholdinggal közösen kifektetési program kezdődik.
  20. Felgyorsítják a hazai kkv-kat érintő uniós kifizetéseket.
  21. A kötelező könnyvizsgálati értékhatárt növelni fogják, amely alól mentesülnek a legkisebb cégek.

A felsorolt intézkedések egy jelentős része januártól lép majd életbe, ezzel hozzájárulva a magyar gazdaság növekedéséhez.

Kapcsolódó írásaink