Gazdaság
Nívós díjat kapott a magyar posta
Az egyesület 2013 óta méri a nemzeti postákat

Hozzátette: az egyesület 2013 óta méri a nemzeti postákat, tíz fejlettségi kategóriát különböztet meg.
A 192 országot tagjai között számláló egyesület minden évben egységes mérőszámok alapján értékeli az egyes országok postáinak fejlődését, és méri, hogy az adott nemzeti posta mennyiben járul hozzá országa nemzetgazdaságának teljesítményéhez.
A postaszolgáltatások közvetetten hét százalékkal járulnak hozzá a GDP-hez – mondta. A Magyar Posta folyamatosan fejleszt, 3500 ponton érhetők el a szolgáltatásai – ismertette.
Hangsúlyozta, hogy a díj a Magyar Posta teljesítményének elismerése, objektív számokon alapul.
A Magyar Posta korábban közölte, hogy a Postai világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató vette át a „Rising Star” díjat.