Gazdaság

Fehér Roland: Eljöhet az önvezető Ikarusok kora is

A székesfehérvári vállalat Berlinben, a világ vezető közlekedéstechnológiai vásárán mutatta kívül-belül megújult buszait

A német kormány közlekedési minisztere az InnoTrans nyitónapján látogatta meg az Ikarus standját. A székesfehérvári buszgyártó kitüntetett figyelmet kapott az InnoTranson, nem is ok nélkül: két legújabb fejlesztésű elektromos buszukat is kiállították. Hogy milyen újdonságokkal érkezett az Ikarus a német fővárosba, milyen tervei vannak a cég vezetésének és miről beszélgettek Volker Wissinggel, arról Fehér Rolandot, az Ikarus cégcsoport vezérigazgatóját kérdeztük.

Fehér Roland: Eljöhet az önvezető Ikarusok kora is
Volker Wissing, Németország digitális ügyekért és közlekedésért felelős minisztere és Fehér Roland, az Ikarus vezérigazgatója Berlinben, az InnoTranson
Fotó: MH/Balogh Dávid

Berlinben vagyunk az InnoTranson, ez a világ egyik legnagyobb szakkiállítása. Mivel érkezett az Ikarus?

– Tavaly a brüsszeli Busworld kiállításon mutattuk be a nyolc és fél méteres buszunkat, és ide az ikonikus 12 méteres Ikarus 120e V4-es verziójával érkeztünk.

– Miben más ez az új széria a V3-astól?

– Az eddigi tapasztalatokat értékelve újragondoltuk a buszainkat a használhatóság növelésének szándékával. Változott az akkumulátorok elhelyezése, rögzítése, ráadásul ezek már több akkumulátor befogadására is képesek. És természetesen úgy lettek megtervezve, hogy bármelyik buszra akár pantográf is kerülhessen. A felhasznált anyagok tekintetében is előreléptünk, akárcsak abban, hogy az európai hozzáadott értéket tovább tudjuk növelni, ami azt jelenti, hogy még több munkát adhatunk a gyárunkban, Székesfehérváron az embereknek.
Összességében tehát a fejlesztőink új specifikációkat dolgoztak ki, hogy a buszaink még jobbak legyenek.

Az Ikarus fogadóközpontja a világ legnagyobb szakkiállításán
Az Ikarus fogadóközpontja a világ egyik legnagyobb szakkiállításán
Fotó: MH/Balogh Dávid

– Bár szakad az eső, sokan érkeznek az Ikarus standjához. Akadt azonban egy kiemelt vendég is, Volker Wissing, a német szövetségi kormány közlekedésért felelős minisztere. Úgy láttam, hosszasan elbeszélgettek a 120e-n. Megkérdezhetem, hogy miről?

– Igen, ez fantasztikus volt, hiszen a miniszter úr összesen két buszgyártóhoz látogatott el, és mi voltunk az egyik, de a 2900 kiállítóból is csak párat nézett meg személyesen. Ami a beszélgetésünket illeti, úgy tűnik, hogy Európában szinte mindenkinek van valamilyen kötődése az Ikarushoz, neki is – sokat tudott az Ikarus történetéről, jelentőségéről. Elmondta, hogyan látja most a gyártók és a buszpiac helyzetét, és a mesterséges intellgencia integrálhatóságáról beszélt. Mi is szeretnénk elmenni ebbe az irányba, erre megjegyezte, hogy Hamburgban van egy kísérleti üzemük, ahol önvezető rendszereket tesztelnek. Gyakorlatilag mi is készen állunk erre, tehát nem kell komoly fejlesztésekbe kezdenünk az önvezető Ikarusok megvalósításához. Szóval nem is olyan sokára talán eljöhet az idő, amikor Németországban tesztelünk egy V5-öst vagy V4+-t.

– Az Ikarus stand mellett látható a Siemens pantográfja. Erre utalt az előbb?

– Igen, az Ikarus tervezői csapata Somorjai Krisztián műszaki vezetésével részt vett a Siemens pantográf fejlesztésében. Ebből is látszik, hogy a magyar villamosmérnökök továbbra is a világ élvonalához tartoznak.

A változékony idő ellenére sokakat vonzottak a székesfehérvári gyártó buszai
A változékony idő ellenére sokakat vonzottak a székesfehérvári gyártó buszai
Fotó: MH/Balogh Dávid

– És egyébként mi is az a pantográf?

– Tulajdonképpen egy töltő, ami ránézésre hasonlít a trolik áramszedőjére: arra ad lehetőséget, hogy az autóbusz az útvonalának a bejárása közben, például a nagyobb megállóknál, ahol több felszálló vagy leszálló van, áramot tudjon felvenni. De működhet ez a telephelyen is. Ha ki van építve a rendszer, amíg a sofőr megebédel, a busz töltődhet.

– Akkor a pantográf tulajdonképpen megnöveli a busz hatótávolságát. Ez a nagy előnye?

– Így van. De hozzá kell tenni: az Ikarus buszok hatótávolsága egyébként is jónak számít, világszínvonalat képviselünk, de ha a vevő akarja, meg tudja növelni ezzel a pantográffal.

– Az, hogy a Siemensszel közösen fejlesztették, azt jelenti, hogy egy egyedülálló berendezésről van szó?

– A használhatóság tekintetében mindenképp egyedülállóról.

Kapcsolódó írásaink