Gazdaság
KSH: Júniusban 1,1 milliárd euró volt a termékkülkereskedelmi többlet
Májushoz képest az export kiigazított volumene 2,4, az importé 4,7 százalékkal nőtt
Az egyenleg 28 millió euróval nagyobb többletet mutat az első becslésben közöltnél. A kivitel értéke júniusban 12,3 milliárd euró (4837 milliárd forint), a behozatalé 11,1 milliárd euró (4394 milliárd forint) volt. Euróban kifejezve az export értéke 9,9, az importé 7,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,3, a behozatalban 3,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.
A cserearány 0,8 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 6,4, a dollárral szemben 7,2 százalékkal gyengült – tette hozzá a KSH.
Júniusban a gépek és szállítóeszközök exportvolumene 15, behozatala 8,4 százalékkal kisebb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben és a behozatalban is jelentősen csökkent. A közúti jármű árucsoport exportvolumene közel tizedével, importvolumene közel ötödével maradt el a bázisidőszakitól. A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülék exportvolumene több mint tizedével csökkent, miközben importvolumene közel tizedével nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport forgalma a kivitelben és a behozatalban egyaránt mintegy ötödével elmaradt az előző év azonos időszakitól.
A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportoldalon 9,0, az importoldalon 3,9 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését. A feldolgozott termékek exportvolumene 1,7, importvolumene 4,2 százalékkal kisebb lett. A kivitel csökkenését a szakmai, tudományos ellenőrző műszer, a behozatalét pedig az egyéb vegyi anyag és termék forgalomalakulása befolyásolta.
A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 0,5, az importban 1,6 százalékponttal felerősítette a teljes forgalom volumencsökkenését. Az energiahordozók exportvolumene 44, importvolumene 5,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Az export- és az importoldali növekedés egyaránt a villamos energia volumenének jelentős emelkedésével magyarázható.
Az energiahordozók forgalombővülése a kivitelben 1,0, a behozatalban 0,4 százalékponttal ellensúlyozta a teljes forgalom csökkenését.
Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 8,2 százalékkal nagyobb, a behozatalé 4,0 százalékkal kisebb lett. Az exportban bekövetkezett volumennövekedést a gabona és gabonakészítmény, az import csökkenését a zöldségféle és gyümölcs forgalomalakulása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom csökkenését 0,5 százalékponttal lassította, az importét 0,2 százalékponttal fokozta.
A KSH jelentése szerint az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 10, az onnan érkező behozatalé 4,0 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 685 millió euróval romlott, 1,3 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 76, az import 72 százalékát bonyolította le az ország ebben a viszonylatban.
Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 0,2, a behozatalé 8,3 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 274 millió euróval javult, 143 millió eurós passzívumot mutatott.
Január-júniusban a kivitel értéke 73,3 milliárd euró (28,6 ezer milliárd forint), a behozatalé 65,6 milliárd euró (25,6 ezer milliárd forint) volt. A kivitel volumene 2,2, a behozatalé 6,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A termék-külkereskedelmi mérleg 3,7 milliárd euróval javult, a többlet 7,8 milliárd eurót tett ki.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 1,1, a behozatalban 2,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz mérten. A cserearány 1,5 százalékkal javult. A forint az euróhoz és a dollárhoz képest egyaránt 2,3 százalékkal gyengült – közölte a KSH.