Gazdaság

A GVH támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezését

2023-ban több gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégeztek az élelmiszer-kereskedelem területén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számára kiemelten fontos a magyar családok védelme. A nemzeti versenyhatóság versenyélénkítő beavatkozásai, közte az online árfigyelő rendszer működtetése szakértők egybehangzó állítása szerint is nagyban hozzájárult az élelmiszer-infláció leszorításához, az infláció letöréséhez – írta Horváth Bálint, a GVH kommunikációs vezetője reagálásukban.

A GVH támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezését
Képünk illusztráció
Fotó: MH-archív/Purger Tamás

Tájékoztatásuk szerint 2023-ban a GVH több gyorsított ágazati vizsgálatot is elvégzett az élelmiszer-kereskedelem területén, rávilágítva az inflációt fokozó tényezőkre, versenypártolási javaslataival pedig hozzájárult a magyar családok és nyugdíjasok védelméhez.

A GVH panaszeljárás keretében megvizsgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által feltárt és jelzett árképzési gyakorlatot, az azt alátámasztó bizonyítékokat, és megteszi a szükséges intézkedéseket. A GVH elkötelezett abban, hogy a fogyasztóvédelem szakmai irányítását végző NGM-mel és a fogyasztóvédelmi hatóságokkal szorosan együttműködve határozottan lépjen fel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozásokkal szemben – emelték ki.

Kapcsolódó írásaink