Gazdaság
Alacsony szinten maradt az infláció
Azt írták, hogy a fogyasztói árak összességében kis mértékben, 0,7 százalékkal nőttek az előző hónaphoz viszonyítva, míg az élelmiszerek ára mindössze 0,6 százalékponttal emelkedett. Mérséklődés figyelhető meg a háztartási energia árát tekintve, mely éves viszonylatban 4,5 százalékkal csökkent. A közlemény szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve hangsúlyozta, a kormány gazdaságpolitikai intézkedései hatékonynak és eredményesnek bizonyultak, és a célzott beavatkozások sikeresen letörték és visszaszorították az inflációt.
Az online árfigyelő rendszer működtetése élénk kiskereskedelmi versenyt generál, és támogatja az infláció tartósan alacsony szinten tartását. Ez a rendszer nemcsak az árak átláthatóságát növeli, hanem hozzájárul a
fogyasztók tájékozott döntéseihez is, ami hosszú távon erősíti a kiskereskedelmi piac stabilitását és fenntartja a gazdasági növekedést – fűzték hozzá.
A miniszter a tárca közleményében kiemelte, hogy az alacsony infláció egyaránt jó a családoknak és a vállalkozásoknak is, az ugyanis pozitív változásokat eredményezett a nemzetgazdaságban, hisz a reálbérek emelkedésének és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása.
Úgy folytatták, hogy a szeptember óta növekvő reálbérek hozzájárulnak a fogyasztói bizalom erősödéséhez, mely megmutatkozik a kiskereskedelmi forgalom hat hónapja tartó töretlen bővülésében, valamint a turizmus dinamikus növekedésében is, mely az év első felében közel nyolc százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest.
A reálkeresetek emelkedése teret adna a mostaninál erőteljesebb fogyasztásbővülésre is, mely a következő hónapokban a belső kereslet várható fokozódásával a gazdasági növekedést is élénkítheti – olvasható az NGM közleményében.