Gazdaság
Összefogással megújulhat a Balaton
Latorcai Csaba kiemelte: a kormány cselekvési tervet fogalmazott meg, mely a Balaton és környezete megújítását célozza.
Szavai szerint ebben kiemelt helyen szerepel az új termékek és szolgáltatások létrejöttének támogatása, a balatoni szezon időszakának megnövelése, az elérhető egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, a helyi termékek támogatása, a közösségek segítése, a környezetbarát közlekedés elterjesztése.
A változáshoz szemléletváltozásra és összefogásra van szükség – hangsúlyozta.
Az államtitkár rámutatott, a cselekvés sürgető, hiszen a világ minden tája egyre kevésbé élhető, romlanak az életfeltételek.
Fontos megismerkedni a változást hozó új lehetőségekkel, ám ehhez sokszor éppen a nagyanyáink idejében alkalmazott módszerekhez kell visszatérni – hangsúlyozta.
Mint mondta, a Földet az unokáinktól kaptuk kölcsön, a mi felelősségünk, hogy élhető világot adjunk tovább.
Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere arról beszélt, hogy évek óta szem előtt tartják a természetvédelmet fejlesztéseik során, az intézményekre napelemeket szereltek fel, a közvilágítást ledes égőkkel működtetik, elektromos buszok járnak a településen.
A 3. BalatonGreen Fesztivál vasárnap estig zenés és gyermekeknek szóló programokkal, a zöldenergiát népszerűsítő rendezvényekkel várja a látogatókat.