Gazdaság

Javul az ivóvízellátás a Hajdúságban

Ez a három várost elérő páros távvezeték kialakításának köszönhető

Tizenhétmilliárd forint európai uniós és hazai forrásból valósul meg az az ivóvízbiztonság-javító program, amely Balmazújváros, Hajdúnánás és Hajdúböszörmény településeken zajlik – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára Hajdúnánáson hétfőn délelőtt.

Javul az ivóvízellátás a Hajdúságban
Tizenhétmilliárd forint európai uniós és hazai forrásból újul meg három hajdúsági város ivóvízellátásának biztonsága (képünk illusztráció)
Fotó: MH archív/Papajcsik Péter

V. Németh Zsolt elmondta, hogy Magyarországon a háztartások csaknem 100 százalékába eljut az ivóvíz, míg Romániában csak 74 százalék ez az arány.

A következő időszakban ezért már más természetű fejlesztésekre van szükség, növelni kell például az ivóvízellátás biztonságát – hangsúlyozta az államtitkár. Ezt a célt szolgálja a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. és az Építési és Közlekedési Minisztérium konzorciumának beruházásában megvalósuló Keleti Főcsatorna Felszíni Ivóvíztisztító mű a három várost elérő páros távvezeték kialakításával.

Mindemellett Hajdúnánáson a meglévő 150 köbméteres víztorony helyett egy 46 méter magas, 1000 köbméteres víztorony is megépül – tette hozzá V. Németh Zsolt, megjegyezve, az ikervezetékeket úgy alakítják ki, hogy üzemzavar esetén se szüneteljen a szolgáltatás.

Fábrik Tamás, a TVR Zrt. műszaki igazgatója hangsúlyozta, az ivóvízbiztonság elérésében jelentős szerephez jut a szakemberek digitális tudása.

Füzék Gábor, a Mészáros és Mészáros Építőipari Zrt. projektvezetője az egyik legfontosabb feladatnak nevezte a rétegvíz megőrzését. A 71 kilométer hosszú páros távvezeték, valamint a hajdúnánási víztorony 910 nap alatt készül el, idén november közepére.

Kapcsolódó írásaink