Gazdaság

IMF: Az eurózóna inflációja 2025 második felében tér vissza a kétszázalékos célhoz

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az eurózóna inflációja 2025 második felében valószínűleg visszatér az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljához – áll a washingtoni központú szervezet honlapján.

IMF: Az eurózóna inflációja 2025 második felében tér vissza a kétszázalékos célhoz
Mindent csak jogszerűen akar látni az IMF
Fotó: AFP/Olivier Douliery

Az IMF euróövezeti jelentése szerint az EKB fokozatosan enyhíthet a monetáris politikán, üteme a statisztikai adatoktól függ. Az euróövezeti infláció 2,6 százalék volt májusban, meghaladta az áprilisi 2,4 százalékot.

Az összességében lassuló inflációra vonatkozó előrejelzések szerint 2025 harmadik negyedévének végére 2,5 százalékra csökkenhet az EKB betéti kamata. Az IMF szakértői ezt a kamatszintet semlegesnek tartják, vagyis nem korlátozzák, de nem is ösztönzik a gazdasági aktivitást.

Az EKB júniusi ülésén egyenként 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét. Az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,25 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,50 százalék, a betéti kamatláb pedig 3,75 százalék lett.

Az IMF áprilisi előrejelzése szerint az eurózóna gazdasága 2024-ben 0,8 százalékkal, 2025-ben 1,5 százalékkal bővül, miután tavaly a térség GDP-je 0,4 százalékkal nőtt.

Kapcsolódó írásaink